* Nyitra, 1858. március 19. – † Budapest, 1924. szeptember 9. / történész, levéltárnok, az MTA tagja (1918)
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1879-ben az Országos Levéltárhoz került és ott dolgozott nyugalomba vonulásáig (1919). Jelentős szerepe volt a magyar gazdaság- és társadalomtörténeti kutatások kibontakozásában, valamint a hazai levéltárügy fejlődésében. 1894–1901 között szerkesztette a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlét (1897-től Paikert Alajossal), ahol több fontos tanulmánya látott napvilágot. Ő írta a Közgazdasági Lexikon egyes főbb cikkeit kísérő, „levéltári források” c. rovatot. Emlékezetes vitát folytatott Erdélyi Lászlóval (Zsigárd) az Árpád-kori társadalomtörténet kérdéseiről. Az MTA 1897-ben levelező, 1918-ban rendes tagjává választotta, 1920–1924 között a Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. Elsősorban a jogszokások, a társadalmi élet néprajzi kutatását végezte, ill. ilyen témák feldolgozását sürgette. Alapvető és tudománytörténeti jelentőségű a földközösség kérdésével foglalkozó munkája, nélkülözhetetlen a néprajzi kutatás számára erdészeti oklevélgyűjteménye, fontosak a megyeszervezet kialakulásáról, a gyepűrendszerről szóló tanulmányai.
Főbb művei:
Magyarország címertára I-VI., 1880–1881;
A földközösség története Magyarországon, 1894;
Magyar erdészeti oklevéltár I–III., 1896;
A Magyar Királyi Országos Levéltár ismertetése I–III., 1897–1898;
Megyei önkormányzatunk keletkezése, 1899;
Szolnok– Doboka vármegye monographiája I–VII., 1901–1905;
Hazai élő jogszokások, 1919.
