Svachulay Sándor
* Kassa, 1875. június 3. – † Budapest, 1954. aug. 25. / repülőgépkonstruktőr,szakíró
Budapesten fa- és fémipari, valamint művezetői tanfolyamokat végzett, és 1898-ban önálló lakatosműhelyt nyitott. Ekkor már foglalkoztatta az emberi repülés problémája, és még ez évben el is készített egy emberre szíjazható siklószerkezetet. Ennek kudarca után számos repülőgép- és helikopter-modellt épített, melyek – részben légmotor meghajtással – repülőképesnek bizonyultak. 1907-ben kiállította első nagy-méretű, úttörő módon hegesztett; acélcsövekből épített repülőszerkezetének sárkányát a Royal Szálló nagytermében. Úgy érezte már csak megfelelő motor hiányzik ahhoz, hogy gépével repülni lehessen. Rövidesen akadt is egy mecénása, Dr. Ganz Fabris müncheni gazdag léghajós személyében, akinek megtetszett Svachulay könnyű, acélcső szerkezetű gépe és vállalta, hogy a motort és a befejezést biztosítja Bajorországban. A munkák és kísérleti gépépítések ott és Ausztriában, 1909-ig tartottak. Az első gép a „Kolibri I” kétéltű repülőgép volt – felhúzható futószerkezettel, ez a megoldás később az egész világon elterjedt. A „Kolibri I”-et megvette a hadsereg, ők pedig megkezdték egy nagyobb csónaktörzsű repülőgép, az „Albatros I” építését. Az új géppel Svachulay 1910 júniusában a nemzetközi repülőversenyre érkezett haza, Budapestre. Itt gépét többször átépítve, több pilóta sikertelenül próbálkozott berepülésével, míg végre a következő évben Dobos István sikerre vitte az „Albatros III” géptípust, és megkezdte országos bemutató körútját. 1912–1913-ban ezek a bemutatók meghozták a hírnevet és részben az anyagi sikert, amely új gép építésére is ösztönzött. A sirályszárnyú formát követő új géptípus, a 6 méter fesztávolságú kis „Kolibri III” már 35 lóerős (25,6 kW-os) motorjával olyan gyors volt, hogy Dobos az 1913-as Szent István napi repülőversenyen minden jelentős számban győzött. Svachulay az első világháború alatt az albertfalvai repülőgépgyárba vezényelték, itt irányította a repülőgép-építő munkát. 1934-ben, a vitorlázórepülők sikerein felbuzdulva, Svachulay két könnyű (kb. 60 kg tömegű) kis vitorlázó repülőgépet épített, a „Szent György I” és „Szent György II” típusokat, amelyekkel kísérleti vitorlázó repüléseket is végeztek. 1938-tól a Magyar Aero Szövetség alkalmazásába lépett, mint a központi modellező műhely vezetője és oktatója. Itt dolgozott nyugdíjazásáig. 1945 után az utódszervezeteknél ismét szolgálatba lépett, és lehetőséget kapott arra, hogy évtizedek óta folytatott verőszárnyas repülőgépének modellkísérletei után, megépítsen egy ilyen emberi izomrepülőgépet. Ezek a kísérletek évekig elhúzódtak, a többszöri költözködés alatt értékes kísérleti modelljei semmisültek meg. Haláláig a Magyar Repülő Szövetségben próbálta meg elképzeléseit végig vinni. Úttörő konstrukcióin kívül Svachulay Sándor nevéhez fűződik számos fontos műszaki probléma első megoldása: ilyen az állítható fémlégcsavar és a repülőgépek leszállási sebességét csökkentő berendezés.
Főbb művei:
A természet aviatikusai, 1940;
Repülőéletem, 1942.
