* Szeged, 1887. január 22. – † Pozsony, 1962. augusztus 23. / történész, irodalomtörténész, egyetemi docens

Budapesten végezte a gimnáziumot, majd az egyetemet is, ahol Babits Mihály, Juhász Gyula, Balázs Béla társaságában tagja volt a Négyesy-szemináriumnak. Jogi és államtudományi doktori oklevelet is szerzett. Később vidéken nevelősködött. A Tanácsköztársaság idején főiskolai tanár a fővárosban, utána emigrált, Bécsben élt, ezután Csehszlovákiába költözött: Munkácson, majd Pozsonyban középiskolai tanár, 1957-től a pozsonyi Comenius Egyetemen a magyar irodalmi tanszék vezető docense. Számos gazdaságtörténeti, irodalomtörténeti tanulmányt írt; kéziratban maradt a reformkori Pozsonyról írt monográfiája, amely halála után jelent csak meg. Kéziratban maradt két további műve is a pozsonyi zsidóságról. A rövidebb a XVIII.–XIX. századi történetét, a terjedelmesebb az 1939–1945 közötti kálváriáját dolgozta fel. Ez utóbbi később nyomtatásban is megjelent.

Főbb művei:
Szabadalmas Munkács város levéltára, 1927;
Történelmi és irodalmi tanulmányok, 1953;
Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán, 1955;
A koronázó város – a bécsi kongresszustól a nagy márciusig 1815–1848,
1973 (újabb kiadása képekkel Pozsony, az egykori koronázó város címmel jelent meg 1995-ben);
A szlovákiai zsidók üldözése 1939–1945, 1993.