Rónay Jácint János, Leitzinger

* Székesfehérvár, 1814. május 13. – † Pozsony, 1889. április 17. / bencés tanár, író, természettudós, az MTA tagja (1847)

1840-től Győrben volt tanár. 1841-ben a pesti egyetemen bölcsészdoktor lett. 1843–1848 között a győri líceum tanára volt. Amikor 1847. december 29-én akadémiai székfoglalóját tartotta Az emberi agyról és befolyásáról a szellemi életre címmel, már a Rónay nevet használta a Leitzinger helyett. 1848-ban győri nemzetőr-pap, 1849-ben a kormány Győr vármegyei papi biztosa, később tábori pap a honvédseregben. A szabadságharc bukása után 1850-ben emigrálni kényszerült. Londonban telepedett le, tanításból és újságírásból élt. Többek között Kossuth gyermekeit is tanította. Emigránsként közreműködött Széchenyi István Blick c. munkájának a kiadásában. Angliában kapcsolatba került Charles Lyell (1797–1875) geológussal, Thomas Henry Huxley (1825–1895) orvossal és biológussal, valamint Charles Darwinnal (1809–1882) és az evolúció elméletével. 1861-ben Székesfehérvár országgyűlési képviselőnek, Győr város bizottsági tagnak választotta, de ő nem folyamodott kegyelemért. 1862-től a magyar újságoknak írt közleményekben, majd Fajkeletkezés c. könyvében a darwinizmust ismertette. Az embernek helye a természetben és régisége című munkája a maga korában népszerű műfajt követve tulajdonképpen átmenet a fordítás és a szabad ismertetés között. Európai viszonylatban is elsők között interpretálta és terjesztette a darwinizmus korszakalkotó új eredményeit. Korán felismerte, hogy a paleoantropológia egyes kérdéseire az öszszehasonlító néprajzi kutatások adhatnak választ. 1867–1871-ben az MTA Értesítőjét szerkesztette, 1867-től Pér kerület (Győr vármegye) országgyűlési képviselőnek választotta. 1871–1872-ben Rudolf trónörököst tanította Magyarország történetére, 1875–1883-ban pedig Mária Valéria főhercegnő oktatója volt. 1871-ben kilépett a Benedek-rendből, 1872-ben pozsonyi nagyprépost, majd 1873-ban választott (szkodari) püspök is lett. 1883-tól Pozsonyban élt. Gazdag könyvtárát a pozsonyi Toldy-körnek adományozta. Korábban szépirodalommal is foglalkozott; pannonhalmi teológiai tanulmányai közben Kisfaludy Károlyt követő stílusban több színművet írt. Részt vett a Magyar Történelmi Társulat alapításában is. Érdekes emlékiratait Napló töredék címmel 8 kötetben, 10 példányban (!) adta ki Pozsonyban. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, személyi orvosa Pávai Vajna Gábor, a pozsonyi állami kórház főorvosa volt, akire kedvenc zsebóráját hagyta.

Főbb művei:
Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből, 1846;
Jellemisme, 1847;
A tűzimádó bölcs az ősvilágok emlékeiről, 1860;
Jellemrajzok az angol színvilágból, 1865;
Fajkeletkezés. Az embernek helye a természetben és régisége, 1864;
Az ősember haladásáról, 1868.