Pray György

* Érsekújvár, 1723. szeptember 11. – † Pest, 1801. szeptember 23. / jezsuita szerzetes, történetíró

Családja a német nyelvű Tirolból érkezett a Felvidékre, ő már különböző magyar városokban végezte tanulmányait, miután 1740-ben belépett a jezsuita rendbe. 1742-ben a Nagyszombati Egyetem hallgatója lett, a teológiai vizsgáját Egerben tette le és 1754-ben szentelték pappá. Közben különböző városok (Nagyvárad, Trencsén, Pozsony, Rozsnyó) alsóbb iskoláiban tanított. Néhány évig Bécsben nevelősködött, és poétikát oktatott a Theresianumban. 1758–1759-ben Győrött, 1759–1760-ban Nagyszombatban, végül Budán volt tanár.
A jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása anyagilag is nehéz helyzetbe hozta, pártfogók segítették, majd Mária Terézia kinevezte Magyarország királyi történetírójává és 1777-ben megtette a budai Egyetemi Könyvtár első őrévé. 1790-ben nagyváradi kanonokká nevezték ki, ettől kezdve már csak történeti kutatással foglalkozott. 1764-től kezdve tudatosan gyűjtötte a levéltárakban fellelhető dokumentumokat és a téma szempontjából nélkülözhetetleneket lemásolta. Három évtized alatt vagy hatvan kötetnyi anyagot gyűjtött össze, sőt gyakran cserélt is adatokat. Ennek köszönhetően találta meg a róla elnevezett kódexben a Halotti beszéd és könyörgés című legrégebbi magyar verset, amelyet nyomtatásban először Sajnovics János (1733–1785) közölt a magyar-lapp nyelv rokonságát taglaló Demonstratio Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse c. munkájának második, Nagyszombatban 1770-ben megjelent kiadásában. Pray György a felgyűjtött és rendezett levéltári anyagot igyekezett publikálni, kellő forráskritikával, az oklevéltan, a kronológia és a genealógia módszereinek tudatos alkalmazásával.
Fő művének az 1763–1770 között öt kötetben megjelent Annales regum Hungariae című  összegzését tartják, amelyben az államalapítástól Habsburg Ferdinánd 1564-ben bekövetkezett haláláig gyűjtötte össze a tényeket és adatokat. 1801-ben jelent meg a munka folytatása három kötetben, ebben 1780-ig tárgyalja az eseményeket. Felgyűjtötte és közreadta néhány magyar királyi szent (Erzsébet, Margit, Szent Imre herceg, László király, valamint a Szent Jobb) legendáját. Az Egyetemi Könyvtárban egyfajta történettudományi központot hozott létre és szerteágazó levelezése a nem létező történettudományi folyóirat szerepét is betöltötte. 1780-ban megjelentette a könyvtárban található könyvek és iratok jegyzékét és bibliográfiai leírását (Index rariorum librorum Bibliothecae Universitatis Regiae Budensis) és elérte azt is, hogy a könyvtár kötelespéldányok formájában hozzájusson minden új kiadványhoz. Fontos szerepet játszott abban is, hogy a feloszlatott szerzetesrendek könyvtárait és kéziratos anyagait, valamint a hatalmas Hevenesi–Kaprinai történelmi forrásgyűjteményt az Egyetemi Könyvtár szerezte meg és ezzel kutathatókká váltak.