Orbán Gábor
* Kőszeg, 1883. jan. 1. – † Pozsony, 1958. jan. 28. / nyelvész
A bp.-i egyetemen magyar–latin szakos oklevelet szerzett (1907). Privigyén, majd évtizedeken át po.-i gimnáziumokban tanított. 1950-től előadó volt a po.-i Pedagógiai Főiskolán, ill. a Komenský Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén. Az első köztársaság idején a CSMTIMT elnöki tisztségét töltötte be.
Szakterülete a finnugor és a magyar nyelvészet, a nyelvművelés és a szótárírás. Első önálló kiadványa, A finnugor nyelvek számnevei, e tárgykörben mindmáig az egyetlen monografikus feldolgozás. A magyar nyelv c. kötete nyelvünk múltjának és jelenének értékes összefoglalása. Nyelvművelő cikkei a napisajtóban jelentek meg, ill. rádióelőadásokként hangzottak el. Szótárírói működésének eredménye a Mendre-szóra Miklóssal közösen írt Új szlovák–magyar és magyar–szlovák szótár. Bemutatott munkássága mellett az alkalmazott nyelvtudomány egy másik ágában, a tankönyvírásban bizonyult a legtermékenyebbnek: nyelvtanok, olvasókönyvek, segédkönyvek, latin szöveggyűjtemények, egyetemi jegyzetek hosszú sorát jelentette meg.
Művek: A magyar nemzeti énekmondás, Privigye 1906; A finnugor nyelvek számnevei, monogr., 1932; Új szlovák–magyar és magyar–szlovák szótár 1–2. (társszerző) 1933, 3. kiad. 1951; A magyar nyelv, Prága 1935; A magyar szókincs, 1953; Finn nyelvtan és olvasókönyv, 1954; A helyes magyarság irányelvei, 1956; Bevezetés a nyelvtudományba, 1956.
Fordítások: Comenius: Gentis felicitas, 1934.
Irodalom: Fokos Dávid: O. G., Magyar Nyelvőr 1958, 132.
K. M.
