Márkus László
* Rimaszombat, 1887 – † uo., 1951 / újságíró, lapszerkesztő, publicista
Újságíróként már 1918 előtt tevékenykedett, Nagyatádi Szabó István Kisgazdapártjának híve volt. Az 1918-as államfordulat után a csszl. magyar ellenzéki pártok sajtójában dolgozott: 1920/21-ben a Gömöri Egyetértés főmunkatársa, 1921 júl.-tól 1938 okt.-ig a Gömör főszerkesztője volt. Ez utóbbi a legszínvonalasabb és legstabilabb hetilapjaink közé tartozott, s 1938 és 1944 között is fennállt. A 30-as évek második felében M. a magyar járási közművelődési testületek egyik fő szervezője s a rimaszombati jkt elnöke volt. Nagyarányú pol. publicisztikai tevékenysége mellett olykor verseket is írt, s az Itt magyarnak lenni c. szerzeménye Németh István László megzenésítésében a po.-i Bartók Béla Dalegylet indulója lett. 1945 után M.-ból is „háborús bűnöst” kreáltak, letartóztatták és bántalmazták.
T. L.
Hibát talált?
Üzenőfal