Manga János

* Pereszlény, 1906. június 24. – † Budapest, 1977. szeptember 2. / néprajzkutató, tanár, muzeológus

Ipolyságon érettségizett, a pozsonyi tanítóképzőben tanítói diplomát szerzett. A szécsénkei elemi iskolában kezdte tanítói pályáját, később Pozsonyligetfaluban tanított, 1940–1941-ben az ógyallai iskola igazgatója volt. A kolozsvári egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett (1941). 1941–1949 között a budapesti Néprajzi Múzeum muzeológusa, majd 1949–1957 között a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója volt. Ezt követően a budapesti Népművelési Intézet igazgatója (1960– 1963), végül nyugdíjazásáig az MTA Néprajzi Kutató Csoport tudományos főmunkatársa, osztályvezetője (1963–1973). 1932-től a pozsonyi rádió magyar adásának első szerkesztője és ebben a minőségében az 1930-as években kezdett népzenét gyűjteni szlovákiai falvakban. Elsősorban ünnepi népszokásokkal, népi hangszerekkel, római katolikus vallásos néprajzzal és pásztorművészettel foglalkozott. Az Ipoly és a Garam mente, Zoborvidék és Mátyusföld magyar vidékeit kutatta. Vizsgálta a jeles napok magyar-szlovák interetnikus vonatkozásait. Tanulmányokat tett közzé a magyarországi szlovákok néprajzáról.

Főbb művei:
A visszatért Felvidék néprajza (In: A visszatért Felvidék adattára);
Ünnepi szokások a Nyitra megyei Menyhén, 1942;
A magyar katolikus népélet képekben, 1948;
Egy dunántúli faragó pásztor, 1954;
Ünnepek, szokások az Ipoly mentén, 1968;
Magyar népdalok – népi hangszerek (angolul, németül is), 1969;
Magyar pásztorfaragások (angolul, németül is), 1971;
Palócföld, 1979.