Malán Mihály

* Zólyom, 1900. szeptember 16. –  † Budapest, 1968. október 13. / orvos, antropológus, egyetemi tanár

Budapesten, egy VII. kerületi gimnáziumban érettségizett 1918-ban. Orvosi és bölcsészeti tanulmányokat Budapesten folytatott (1918–1926), mindkét szakban doktorrá avatták. 1924–1940-ben a budapesti tudományegyetem kórbonctani intézetében, valamint az embertani intézetben tanársegéd, majd adjunktus volt. 1932-ben megszervezte a Testnevelési Főiskolán a sport-embertani laboratóriumot, amelyet 1940-ig vezetett. Közben 1937-ben egyetemi magántanárrá habilitálták, 1937–1938-ban Berlin-Dahlemben volt ösztöndíjas. 1940–1946-ban a kolozsvári tudományegyetem embertani tanszékének nyilvános rendes egyetemi tanára. 1946–1948-ban az MNM embertani csoportját vezette. 1949–1958-ban a Természettudományi Múzeum Embertani Tárának tudományos munkatársa volt. 1950-től a debreceni tudományegyetemen megbízott előadóként, 1963-tól 1967-ig, nyugdíjazásáig kinevezett egyetemi tanárként antropológiát oktatott. Kutatási területe az antropológia és a humánbiológia szinte minden ágára kiterjedt. Egyebek mellett 3000 felnőtt adatai alapján elvégezte a Bukovinából áttelepedő hadikfalvi és józseffalvi székelyek antropológiai vizsgálatát. Kimutatta a tájékozódó képesség öröklését. Kezdeményezte az Anthropológiai Közlemények c. folyóirat megindítását, melynek 15 évig szerkesztője volt. 1957-ben megszerezte a biológiai tudomány doktora címet.

Főbb művei:
Adatok a lengyeli őstelep neolith-kori lakóinak anthropológiájáról, 1929;
A budapesti tanoncok testfejlődése, 1934;
Mindennapi testgyakorlás és testfejlődés, 1936;
Az élő magyarság embertani kutatása, 1947;
Emberszabású majmok, 1954;
Az ősember elődei, 1954;
Ergebnisse der ethnisch-anthropologischen Forschungen des Ungarntums, 1961;
Ikrek és ikerkutatás, 1962.