Lénárd Fülöp, Philipp Eduard Anton von Lenard

* (Pozsony, 1862. június 7. – † Messelhausen, Németo., 1947. május 20. / fizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1907), Nobel-díjas (1905)

Német származású volt, a pozsonyi magyar tannyelvű főreáliskolában érettségizett 1880-ban. Itt Klatt Virgil volt a fizikatanára, akivel éveken át számos kísérletet és megfigyelést végeztek és erről közös publikációkat is megjelentettek. A bécsi és a budapesti egyetemen fizikát és kémiát, a heidelbergi és a berlini egyetemen matematikát hallgatott. 1886-ban Heidelbergben szerzett doktori címet. Eötvös Loránd tanársegédeként rövid ideig a budapesti egyetemen dolgozott. 1887-től Heidelbergben tanársegéd. 1890-ben, Bonnban a fiatalon meghalt nagy fizikus, Heinrich Hertz mellett kezdte el a Crookes-féle csőben létrejövő sugárzásokra vonatkozó kutatásait. A katódsugarakat egy igen vékony fémfólián át (Lénárd-ablak) kivezette a levegőbe vagy egy másik elzárt csőbe, és így tette lehetővé tanulmányozásukat. Megállapította, hogy a sugarak sebességétől függ áthatolóképességük. Az anyagokon átjutva erőhatásoknak vannak kitéve. Arra a meggyőződésre jutott, hogy az atomok pozitív és negatív részecskéből állnak, ezek a térnek csak igen kis részét töltik ki (dinamid-elmélet). A katódsugár valahogyan negatív töltést visz magával. A fényelektromos hatást vizsgálva megállapította, hogy a fémfelületről kilépő elektronok sebessége csak a frekvenciától függ, a fény intenzitásától pedig az elektronok száma. 1893-ban a bonni egyetem magántanára, 1894-ben a boroszlói egyetem rendkívüli tanára, 1895-től az aacheni műegyetem magántanára volt. 1896-ban visszatért Heidelbergbe, az elméleti fizikai tanszékre. 1898-tól a kieli egyetemen a kísérleti fizika tanára, 1907-től 1931-ig a heidelbergi egyetem tanára s egyben a Radiológiai Intézet igazgatója volt. A szabad térbe kivezetett katódsugarak vizsgálatához az 1890-es évek végén segédelektródos katódsugárcsövet szerkesztett. Vizsgálataiért 1896-ban a bécsi egyetem Baumgarten- díjjal jutalmazta, s elnyerte a Royal Society Rumford-díját. Fontos eredményei még a fényelektromos hatásnál a határhullámhossz, valamint a foszforeszcenciánál az aktivátorok szerepének felfedezése. Mintegy száz tudományos cikke és két könyve jelent meg. A fotoelektromos hatásra adott magyarázatát általában ma is elfogadják. Ezért és a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért (dinamid-elmélet) kapott Nobel-díjat. Élete végéig fenntartotta a kapacslatot a magyar tudományos élettel. Idősebb korában a nemzeti szocializmushoz és a fajelmélethez csatlakozott, a hírhedt „Deutsche Physik” egyik vezéralakja volt és különösen a zsidó származású tudósok (pl. Einstein) eredményeivel kapcsolatban fogalmazott meg kételyeket.

Főbb művei:
Quantitatives über Kathodenstrahlen, 1925;
Über des Verhalten von Kathodenstrahlen, 1899;
Über Kathodenstrahlen (Nobel-előadás), 1906;
Über Relativitätsprinzip, Aether, Gravitation, 1918;
Grosse Naturforscher, 1929.