* 1785. szeptember 2., Felsőgellér – † 1849. ugusztus 14., Teskánd / költőnő, a Göcseji Helikon tagja, Pálóczi Horváth Ádámnak, a dunántúli egyházkerület főgondnokának a harmadik felesége

Kazinczy Klára csallóközi Felsőgelléren 1785 szeptemberében született. Apja Kazinczy János magyar-székelyi (Tolna vm.) református prédikátor; két fiú, két leány született a házasságából. 1806-ban az apa diákkori barátja, Pálóczi Horváth Ádám magához vette Klárát, akit a saját lányának hitt. Csak 1817-ben árulta el az anya, hogy Klára nem Horváth gyermeke; így az 1818. augusztus 12-én feleségül vette őt (nyoszolyóleányuk Dukai Takács Judit). Klára a férjnek szentelte egész életét, vezette a háztartását, követte költői útmutatását. Dóczy Terézia példája nyomán kezdett verselni. Több ízben résztvevője volt a keszthelyi Georgikon ünnepségeinek; Festetics halálára írt verse megjelent a Magyar Kurirban. Ma 14 verse és 2 egyéb munkája ismert. Férje halála (1821. január 28.) után évtizedes munkával, testvérével a hagyaték rendezését végezte, 1835. március 24-én két vaskos kötetben adta át a Magyar Tudós Társaságnak, Döbrentei Gábornak, hogy “őket az örök semmiségtől megmentené”.