Jeles felvidéki személyiségek

Hönig Ignác ifjabb (orvos)

* Csáb, 1813 körül – † Besztercebánya, 1848. február ? / orvos

Idősebb Hönigh Ignác fia. A pesti egyetemen szerzett orvosdoktori címet 1834-ben. Akkoriban még kötelező volt a végzősöknek egy disszertációt is írniuk, ifj. Hönigh a Rövid vázlata a kövérségnek című magyar nyelvű dolgozatát a „Tekéntetes Nemes Honth. Vármegye Lelkes Karainak és Rendeinek” ajánlotta, azzal a nem is leplezett céllal, hogy elnyerje jóváhagyásukat a Hont megyében folytatandó orvosi praxishoz. Ki is nevezték „becsületbéli” főorvosnak, ami azt jelentette, hogy fizetséget nem kapott a munkájáért. Ez a helyzet nem volt kielégítő számára, ezért előbb Trencsénben próbálkozott (sikertelenül), majd Besztercebányán telepedett le és ekkortól már Zólyom megye főorvosaként szerepel a különböző forrásokban. 1842 augusztusában ő jegyezte le a magyar orvosok és természetvizsgálók harmadik, Besztercebányán rendezett vándorgyűlésének történéseit. Mint Kiss László írja: Hönigh nem tartott előadást, viszont az ő gyűjtésének köszönhetően mutatták be a résztvevőknek Zólyom megye „ásvány- és gyógyvizeit”. Nem tudjuk, mi okozta korai halálát.

Kategóriaregionális
Életéhez kapcsolódó településekCsáb [Čebovce]
Működési ideje19. század
Tevékenységi körorvos
ForrásinformációkLacza Tihamér: A tudomány apostolai, Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén, I-II. kötet, Madách Kiadó, 2013
Rövid Url
ID111076
Módosítás dátuma2019. szeptember 11.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

25. Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny rendezvényei
Verséneklő Együttesek XIV. Országos Fesztiválja – Felhívás
XXVII. Országos Citeratalálkozó, felhívás 2026
X. Országos Szent István Király Ünnepség
Új elemekkel bővült a Felvidéki Értéktár!
26. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
III. Márai – Lola Napok Kassán
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
2 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,