Hetényi János

* Ekel, 1786. július 26. – † Ekel, 1853. július 26. / református lelkész, filozófiai író, az MTA tagja

Apja református lelkész volt Ekelen. Hetényi Komáromban, Pozsonyban, 1802-től pedig Debrecenben bölcseletet és teológiát tanult. 1811-ben tanító lett. 1814-ben a göttingeni egyetemen teológiát, ázsiai vallásfilozófiát, bölcseletet és fiziológiát hallgatott. Bécsben is eltöltött néhány hónapot, sőt 1823-ban kinevezték a bécsi protestáns intézet dogmatikatanárává, de a kis hallgatói létszám miatt ezt a hivatalt felfüggesztették. Apja halála után szülőfaluja lelkésze lett és ezt a szolgálatot haláláig végezte. Több filozófiai, történelmi és nemzet-gazdaságtani akadémiai pályamunkáját díjazták. Egy sajátos „nemzeti” filozófia megalkotásán dolgozott, de munkája kéziratban maradt. Az ellentétek mozgása helyett a harmónia szerepét hangsúlyozta, és a társadalmi kiegyenlítés szükségességét hirdette. Az MTA 1836-ban választotta rendes tagjává.

Főbb művei:
A magyar philosophia történetírásának alaprajza, 1837;
Honi városaink befolyásáról nemzetünk kifejlődésére és csinosbulására, 1841;
A nemzeti akadémiák üdvös befolyása a nemzeti jólétre, 1841;
A Pesten felállítandó protestáns főiskolai tanítás rendtervezete, 1843;
A lélektudománynak nevelési fontosságáról, 1844;
Robot és dézsma erkölcsi és anyagi, mező- és státusgazdasági tekintetben, 1845;
Erdélynek remélhető anyagi kifejlése a földbirtoki viszonyok czélszeresb rendezése által, 1847;
Gr. Széchenyi István mint nemzeti nagynevű bölcselőnk jellemzése, 1850;
A magyar Parthenon előcsarnoka, 1853.
Számos műve kéziratban maradt. Az ekeli magyar iskola 2003-tól Hetényi János nevét viseli.