* Nyíregyháza, 1869. május 12. – † Budapest, 1966. május 7. / történész, tanár, közíró
Az eperjesi evangélikus kollégiumban végzett középiskolai tanulmányokat, majd a kolozsvári egyetemen magyar– történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1897–1926 között az eperjesi kollégium főgimnáziumának tanára, 1903-tól igazgatója volt. Az 1918-as impériumváltást követően szlovák lett a főgimnázium oktatási nyelve, de az utolsó magyar osztály végzéséig (1926) meghagyták igazgatói tisztségében. Személyét nagy tisztelet övezte, ezért, amikor 1930-ban Kassára távozott, az eperjesiek ünnepélyesen elbúcsúztatták. 1932-ben főtitkára, 1938-tól 1945-ben történt feloszlatásáig elnöke volt a kassai Kazinczy Társaságnak. Ebben a minőségében elsősorban szépirodalmi kötetek és a Tátra Kiadó Tátra című folyóiratának megjelentetésében szerzett érdemeket. Gyakran írt kisebbségvédelmi tanulmányokat és szót emelt a magyarországi szlovák kisebbség érdekében is. 1947-ben a már 78. életévében járó idős férfit számos neves pártfogója (köztük Vladimír Čobrda evangélikus püspök) közbenjárását semmibe véve Magyarországra telepítették. Egy ideig Sóskúton élt, majd a pesthidegkúti Nyugdíjas Pedagógusok Otthonának lakója lett. Már túl a 90. életévén írta meg önéletírását Emlékeim egy letűnt világról (1964) címmel.
Főbb művei:
Bánó Iván ifjúsága, 1929;
Az eperjesi evangélikus kollégium rövid története 1531–1931, 1933.
