Gévay Antal

* Komárom, 1797. június 6. – † Bécs, 1845. július 9. / orientalista, az MTA tagja

Bölcseletet és jogot tanult, majd gróf Széchenyi Pál gyermekeinek nevelője volt 9 évig. 1823-tól különböző bécsi levéltárakban tevékenykedett, 1827–1838 között az Udvari Könyvtár negyedik írnoka volt. 1838–1841-ben harmadik írnok, 1841-től második írnok. Feljegyezték róla, hogy több nyelven (magyarul, németül, latinul, franciául, olaszul, spanyolul, angolul) jól beszélt, értett portugálul és svédül, szótár segítségével olvasott dánul, hollandul, újgörögül. Az európai nyelveken kívül alaposan elmélyedt a török és a perzsa nyelvben is. Levéltári munkája során rendszerezte azokat az iratokat, amelyek a magyar-oszmán kapcsolatokról tájékoztattak, de összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott (a magyar, a török és a perzsa nyelv közötti hasonlóságokat és eltéréseket vizsgálta). Számos forrás értékű dokumentumot közölt. Az MTA 1831-ben levelező tagjává választotta. Az 1840-es évektől egyre súlyosbodó gégebaja keserítette meg az életét és feltehetően gégerákban hunyt el.

Főbb művei:
Az 1625. május 26. költ gyarmati békekötés czikkelyei latinul, magyarul és törökül, 1837;
Az 1627-ki szept. 13. költ szőnyi békekötés czikkelyei latinul, magyarul és törökül, 1837;
A budai pasák, 1841.