Frankói Vilmos, Frankl

* Ürmény, 1843. február 27. – † Budapest, 1924. november 20. / történetíró, kanonok, címzetes püspök, az MTA tagja (1873)

Apja, Frankl Sándor zsidó származású uradalmi orvos volt, és már korábban áttért a kat. hitre. Középiskoláit Nagyszombatban és az esztergomi bencés gimnáziumban végezte. Pesti teológiai és bölcsészeti tanulmányok és a doktori cím megszerzése után 1864-től a nagyszombati gimnázium, 1865-től az esztergomi papnevelő tanára, ugyanebben az évben szentelték pappá. 1871-től Pesten élt, 1874-ben felvette a Fraknói nevet. 1875-től az OSZK őre, 1879-től az MTA főtitkára, majd 1889-től 1892-ig másodelnöke. 1878-ban nagyváradi kanonok, 1879-ben szekszárdi c. apát és a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelője. 1892-ben arbei c. püspök lett. Amikor 1890-ben XIII. Leo pápa megnyitotta a Pápai Állam levéltárát a kutatók előtt, Fraknói sem tudott itthon maradni, és a következő közel két évtizedet a levéltári sorok között kutatással töltötte. Érdeklődésének leginkább a Vatikán és Magyaro. közötti évszázados kapcsolattörténet felelt meg. Rómában magyar történeti intézetet (1892), utóbb magyar művészházat alapított. A középkori, főleg a XV. és részben XVII. sz.-i magyar történetnek számos, elsősorban egyház- és diplomáciatörténeti témáját dolgozta fel a tanulmányok hosszú sorában sok külföldi, főleg olaszo.-i levéltári anyag felhasználásával, konzervatív-klerikális szemszögből. Szerkesztette az MTA értekezések a történettudomány köréből c. kiadványt (1872–1878), az MTA évkönyveit, értesítőjét (1878–1889) és a Magyar Könyvszemlét 1876-tól 1879-ig. 1903-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Kiadta a Magyar Országgyűlési Emlékek I–X. kötetét (az utolsó kettőt Károlyi Árpáddal), a vatikáni magyar okmánytár (Monumenta Vaticana) I–IV. kötetét (1884–1899), Mátyás levelezését a római pápákkal (1891). Az MTA 1870-ben levelező, 1873-ban rendes, 1892-ben igazgatósági, 1907-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Rómában épített villája ma a vatikáni magyar nagykövetség épülete

Főbb művei:
A magyar nemzet műveltségi állásának vázlata az első fejedelmek korában…, 1861;
Pázmány Péter és kora I-III., 1868–1872;
A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században, 1873;
II. Lajos király és udvara, 1878;
Vitéz János esztergomi érsek élete, 1879;
Martinovics és társainak összeesküvése, 1880;
Pázmány Péter, 1886 (az MTA nagyjutalmát kapta érte); Erdődi Bakócz Tamás élete, 1889;
Hunyadi Mátyás király élete, 1890;
A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440–1526) (In: A magyar nemzet története. Szerk. Szilágyi Sándor, IV.), 1896;
Werbőczy István, 1899;
Magyarország egyházi és diplomáciai összeköttetései a szentszékkel I–III., 1900–1903;
Szilágyi Mihály. Mátyás király nagybátyja, 1913;
Martinovics élete, 1921.