Fáy András

* Kohanóc, 1786. május 30. – † Pest, 1864. július 26. / író, jogász, nemzetgazdász, politikus

Egyes források tévesen a korábban ugyancsak Kohanócz néven ismert Felsőkohányt tüntetik fel szülőhelyeként, amely Homonna közelében fekszik. Gyermekkorát a Pest vármegyei Gombán és anyai nagyszüleinek birtokán, Gálszécsen töltötte. 1793–1799-ben a sárospataki kollégiumban tanult, majd négy éven át Pozsonyban folytatott tanulmányokat. 1803-ban viszszatért Sárospatakra, ahol egy évig előbb filozófiát, később pedig jogot hallgatott. 1804-től Pesten volt joggyakornok, ügyvédi képesítést szerzett, de apja kívánságára közhivatalt vállalt: 1810-ben a Pesti, 1812-ben pedig a Váci járás szolgabírója lett. 1818-ban visszavonult a gombai birtokra gazdálkodni, és emellett irodalommal foglalkozott és közéleti szerepet vállalt.
Háza egyfajta irodalmi szalon lett, ahol a kor híres fiatal írói és költői (többek között Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Vitkovics Mihály) rendszeresen megfordultak.
A társadalmi kérdések is foglalkoztatták és már Széchenyi előtt felismerte, hogyan lehetne ellensúlyozni a gazdasági és a kulturális elmaradottságot (magyar színház, szabad ipar és kereskedelem, korszerű joggyakorlat, takarékpénztárak alapítása stb.). Az 1830-as évek közepétől országgyűlési követ, Pest vármegye táblabírája volt. Az MTA már 1831-ben tiszteleti tagjává választotta, 1847-ben pedig helyettes elnöke is volt. A Kisfaludy Társaságnak 1837-es megalakulásakor az igazgatója lett. Emellett sokat fáradozott a magyar színházkultúra megteremtéséért is. Legfontosabb tettének azonban a Pesti Hazai Első Takarékpénztár 1840-ben történt megalapítását tartják. Az 1848/49-es eseményekben nem vett részt, ehelyett visszavonult gombai birtokára, de később, az 1850-es évektől ismét sokrétű munkát végzett, számos kezdeményezés mellé állt, sőt anyagilag is támogatta. Szemere Pál tréfásan a „nemzet mindenesének”, mások „vidám bölcsnek” nevezték. Szépíróként regényeket, vígjátékokat, drámákat, novellákat, aforizmákat és verseket is írt. Emellett számos politikai, közgazdasági és publicisztikai mű szerzője is volt, újságcikkeinek a száma pedig szinte megszámlálhatatlan.

Főbb művei:
A Bélteky ház (regény), 1832;
Terve a pestmegyei köznép számára felállítandó takarékpénztárnak,1839;
A Pestmegye pártfogása alatt álló hazai első takarékpénztár szabálya, 1840;
Nőnevelés, 1841;
Kelet népe nyugaton, 1842;
Jelenkorban megjelent összeállítások a hon legközelebbi teendői körül, 1846;
Az életbiztosító intézet terve, 1848;
Adatok Magyarország bővebb ismertetésére, 1854;
Oskolai és házi növendékélet, 1860;
Az elszegényedések, 1862.