* Selmecbánya, 1894. szeptember 25. – † Sopron, 1966. december 23. / bányamérnök, múzeumigazgató
Faller Károly fia. Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerezte. 1919-től Tatabányán a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nél, 1922-től a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi bányászatánál működött. Ő irányította azokat a földtani kutatásokat, amelyek révén a nagyegyházi és dudari szénmedencék ismertté váltak. 1929-től Várpalotán üzemvezető, 1940-től Bánfalván igazgató, ahol az észak-magyarországi bányászatban elsőként alkalmazta a frontfejtést, 1946-tól Várpalotán a dunántúli szénbányászati kerület vezetője, 1948–1949-ben az ottani szénipari központ vezérigazgatója, 1950-től a nehézipari műszaki egyetem docense Sopronban. 1957-ben élete fő művének eredményeképpen nyílt meg Sopronban a Központi Bányászati Múzeum. A bányamérnöki kar Miskolcra költözése után az általa nemzetközi jelentőségűvé fejlesztett múzeum igazgatója. Tanulmányaiban, amelyek száma meghaladja a háromszázat, elsősorban a magyar bányászat múltjával foglalkozott.
Főbb művei:
Jásd község története, 1934;
Inota község monográfiája, 1934;
Várpalota a földrajzi, ásvány-,
földtani és természetrajzi irodalomban, 1934;
Adatok a Bakony pusztulásához, 1936;
Várpalota története az Újlakiak
és a Podmaniczkyek idejében, 1936;
Palota várának rövid története, 1937;
A magyar bányagépesítés úttörői, 1953.
