Csontos Vilmos
* 1908. október 11. Garamsalló, † 2000. szeptember 12. Zalaba / költő.
Öt elemi osztály elvégzése után napszámosként dolgozott, majd kitanulta az asztalosmesterséget. Saját műhelyében dolgozott, majd 1950-től két évtizeden keresztül a zalabai egységes földműves szövetkezet pénztárosa volt.
Első verse 1929-ben jelent meg a lévai Bars c. hetilapban: Erről így ír: „Az újság kétszer is kiesett a kezemből, amíg ráakadtam a nyolcsoros kis versikére, s alatta a nevemre. Olvastam, olvastam a verset, s alatta a nevem betűi összefutottak… Egyszerre azt vettem észre, hogy egy könnycsepp hull az újságpapirosra.” Csontosnak a hiteles és hatásos költői szó- ért keményen meg kellett küzdenie, amelynek nyomai a legtöbb versén fellelhetők. Egyik fiatal barátja és kritikusa, Varga Imre ezt írta róla: „Hangja ott válik hitelessé, ahol a maga hétköznapjait szedi versbe cifrázás és érzelgős felhangok nélkül.” Első verseskötetét Magyar ugaron címmel 1932-ben adták ki Léván, a sorrendben második négy évvel később, Üzentek értem címmel Zselízen jelent meg.
A második világháború idején Erdélyben és az orosz fronton szolgált. 1948. október 9-én megnősült és zalabai lakos lett. A Csemadok alapító tagja, az alapszervezet elnöke és titkára.
1975-ben Nemzetiségi Díjat kapott, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki.
Főbb művei:
Magyar ugaron (versek, 1932); Tovább kell menni (versek, 1941); Kell itt a szó! (versek, 1956); Hiszek az emberben (versek, 1961); Új szerelem (versek, 1966); Csendes lobogással (1968); Gyalogút (önéletrajz, 1972, 1988); Örökség (versek, 1973); Estéli ének (versek, 1982); Veletek vagyok (versek, 1987), Pacsirtaszó (válogatott versek, 1995).
