* Kisújfalu, 1927. augusztus 3. – † Pozsony, 1989. július 10. / irodalomtörténész, egyetemi tanár
Az elemi iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot Érsekújvárott és Budapesten végezte, majd Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait, amelyeket Pozsonyban fejezett be 1952-ben a Comenius Egyetemen a magyar–szlovák tanári oklevél megszerzésével. Már 1951-től a Sas Andorral közösen létrehozott Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanársegéde volt. 1954-től adjunktus, 1962-től docens, 1974-től egyetemi tanár, 1975–1986-ban tanszékvezető professzor. 1975-ben lett az irodalomtudomány doktora. Közben (1960–1968-ban) a nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője volt. Tanári munkája mellett irodalomtörténettel, irodalomkritikával, a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok kutatásával foglalkozott. Turczel Lajossal együtt úttörő munkát végzett a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom feltárásában. Foglalkozott a XVI. századi magyar irodalommal is, mindenekelőtt Balassi Bálint tevékenységével. Számos tankönyvet és ismeretterjesztő cikket írt.
Főbb művei:
Magyar-szlovák kulturális kapcsolatok, 1959;
A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai, 1961;
Első nemzedék. A csehszlovákiai magyar irodalom keletkezése és
fejlődése, 1968, 1982;
Fábry Zoltán, 1980;
Magyar irodalmi hagyományok lexikona (szerkesztő), 1981;
Szülőföldünk régebbi irodalmi hagyományai, 1986.
