* Pozsony, 1859. december 24. – † Budapest, 1930. december 1. / állomásfőnök, régész, természetbúvár
1879-től a Hunyad-megyei Puj községben állomásfőnök. Huszonöt évi vasúti szolgálat után nyugdíjaztatta magát és Pozsonyban a folyamőrségnél napidíjas könyvelői állást vállalt. 1908-ban a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. alkalmazottjaként visszatért Erdélybe, Petrozsénybe. 1920-ban Várpalotán telepedett le. Ifjú korától érdeklődést mutatott a biológiai és régészeti tudományok iránt. 1900 nyarán, Ciprus szigetén rovartani és archeológiai, 1901 és 1906 között Pozsony környékén rovartani kutatásokat folytatott. Petrozsényben feldolgozta a szénmedence őslényfaunáját, a MKE titkáraként régészeti ásatásokat végzett. Laczkó Dezső munkatársaként közreműködött a Baláca-pusztai római kori romok feltárásában. 1924-ben a Szabó-féle homokbánya megnyitásakor felfedezte annak különleges értékeit, felhívta a figyelmet az értékes ősmaradványokra, szorgalmazta azok tudományos vizsgálatát. (Ez a homokbánya 1954-től védett terület.) Nevéhez fűződik a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum lepkegyűjteményének alapját képező anyag összegyűjtése. A Bakonyban elsőként ő bizonyította a sziklai fehérlepke (Pieris ergane) és a Dolomit-kéneslepke (Colias chrysotheme) jelenlétét. Írásai a Rovartani Lapokban jelentek meg.
Főbb művei:
Az Aporia crataegi, mint gyümölcsfarontó (Rovartani Lapok), 1900/7;
A hangyákról (Rovartani Lapok), 1901/8;
A bogáncspille vándorlása (Rovartani Lapok), 1904/11;
Ciprusi utam 1-3, 1908.
