* Kiszucaújhely, 1744. augusztus 24. – † Kőszeg, 1807. november 14. / piarista paptanár, költő, egyházi író
Nemesi származású volt, 1764-ben lépett a piarista rendbe és 1773-ban szentelték áldozópappá. Ezalatt a nagyszombati egyetemen bölcseletet tanult. 1776–1792-ben a nyitrai gimnáziumban, 1792–1795-ben Máramarosszigeten tanított matematikát, bölcseletet és történelmet. 1795-től Debrecenben, Kalocsán és Nagykárolyban volt plébános és magyar hitszónok. 1800–1803-ban előbb Veszprémben, majd ismét Máramarosszigeten helyettes rektorként tevékenykedett. 1803–1805-ben Nyitrán alvikárius, 1805-től Selmecbányán aligazgató volt. Költőként az akkoriban divatos epigrammát művelte, emellett latinul és magyarul egyházi témájú műveket, vitairatokat és emlékbeszédeket írt.
Főbb művei:
Erkölcsi oktatás 1. rész, 1792;
Szent István magyar király igaz romai katholikus, 1795;
Oktató és imádságos könyvecske, 1805.
