* Érsekújvár, 1912. augusztus 15. – † Sopron, 2007. július 24. / erdőmérnök, egyetemi tanár

Édesapja 40 éven át Érsekújvár erdésze volt. A helyi állami reálgimnázium magyar tagozatán érettségizett. A brünni Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki oklevelet 1936-ban. Kétévi erdőrendezési gyakorlatot követően 1939-ben a Soproni Erdőmérnöki Akadémián erdőmérnöki oklevelet kapott. Először erdőfelügyelő volt Léván, később több helyen is szolgált és végül Budapestre került, ahol 1950-ig minisztériumi tisztviselőként dolgozott, majd a Tolna megyei Állami Erdőgazdaság főmérnöki teendőit látta el. 1957-ben visszakerült Sopronba, ahol előbb a Dunántúli Erdővédelmi Állomás vezetője,majd az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa volt. 1963-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem docense lett. Elsősorban a vadászat és vadgazdálkodás tárgyat oktatta. 1969-ben felállított Vadgazdálkodási Tanszék professzorává nevezték ki. Kutatási területe elsősorban a vadgazdálkodás és az erdők vadeltartó-képességének a vizsgálata volt. Számos elképzelése és javaslata került megvalósításra. Őt tekintik az ún. Soproni Iskola megteremtőjének.

Főbb művei:
Vadgazdaságtan, 1955;
A vadállomány és a környezet kapcsolatai, 1961;
Baleset-elhárítás a vadgazdálkodásban, 1967;
Vadgazdálkodásunk természeti adottságai, 1972;
A vadállomány fenntartásának lehetőségei. A vadászati ökológia alapjai, 1979;
A vadászatról nem csak vadászoknak, 1995;
A tudás bölcsőjénél, 2004.