Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

A Nagyszombati Egyetem

* A Nagyszombati Egyetemet Pázmány Péter (Pozsony) esztergomi bíboros érsek, a reformátusból katolikussá lett jezsuita, a magyarországi ellenreformáció egyik vezető képviselője alapította 1635. május 12-én mint két – bölcsészeti és teológiai – fakultással működő jezsuita felsőoktatási intézményt.

Ebben az elhatározásban nyilván szerepet játszott a reformáció visszaszorításának a szándéka is, de ennél sokkal fontosabb volt az a körülmény, hogy az országnak addig nem volt egyeteme. A korábbi magyarországi egyetemalapítási kísérletek (Pécs, 1367; Pozsony, 1465) után ez a vállalkozás tartós eredménnyel járt, hiszen a nagyszombati egyetem mai jogutódainak – elsősorban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemnek (ELTE) – köszönhetően ma is létezik. Az oktatás 1635. november 13-án kezdődött el, de számos probléma és tisztázatlan kérdés nehezítette a zavartalan működést. Az intézményt sokáig nem tekintették valódi egyetemnek, mivel az európai egyetemek általában négy karral működtek. A nagyszombati egyetemen 1667-ig csak a már említett két kar működött. Emiatt VIII. Orbán pápa nem erősítette meg az egyetem státusát és csak II. Ferdinánd császár pozitív véleményének köszönhetően maradhatott fenn Pázmány halála után is. 1667-ben nyílt meg a jogi fakultás és csak 1769-ben vált teljes körűvé a képzés, amikor elindult a tanítás az orvosi karon is. Az intézmény első rektora Dobronoki György (Dobronak v. Alsólendva, 1588. március 2. – Nagyszombat, 1649. május 27.) volt, aki 1630–1637 között a nagyszombati rendház főnökeként ténylegesen megszervezte az egyetemet, valamint megszerezte a működéséhez szükséges anyagiakat is: a turóci prépostság javadalmait. Először 1635–1636-ban, majd 1645–1646-ban volt az egyetem rektora. Más európai egyetemektől eltérően a nagyszombati nagymértékben a jezsuita rend legfőbb vezetőitől függött. A rend generálisa nevezte ki a rektort, aki a tanév kezdetén meghatározta a tanrendet. A kancellár felügyelt az előadásokra és a fokozatok megszerzésére, sőt a diákok jegyzeteit is ellenőrizte, mert ebből megállapíthatta, miről volt szó az előadásokon. A karok élén álló dékánokat a jezsuita tartományfőnök nevezte ki, sőt olykor még a tanárok kiválasztásába is beleszólt.
Az első évtizedekben a tanári kar nem volt túl népes: a teológián hatan oktattak, a bölcseleti karon egy-egy tanár adta elő a főbb tárgyakat, továbbá az etikát és a matematikát. Ez legfeljebb 15-20 főt jelentett. A tanárok nagy része magyarországi volt, de a környező országokból és tartományokból is érkeztek. A XVII. sz. derekán általában 200–220 hallgató tanult egy tanévben az egyetemen. A legtöbben a bölcseleti karon és itt a külsősök – tehát nem a rendhez tartozók – is többségben voltak. A nemzetiségi megoszlásról, de még csak a hallgatók
életkoráról sem vezettek pontos feljegyzést, és amikor megnyílt a jogi kar, az ottani hallgatók névsorát sem jegyezték le. Általánosságban azért elmondható, hogy a diákok több mint fele magyarországi, 11-12 százalékuk horvátországi, 10-11 százalékuk erdélyi volt. A bölcsészek rendszerint 22-24, a teológusok 27-28 éves korukban fejezték be tanulmányaikat. A bölcsészkaron a XVII. sz. végéig Arisztotelész és Ptolemaiosz szellemében és művei alapján oktatták a logikát, a fizikát, a csillagászatot és a metafizikát. A tanárok ekkor még jobbára diktálták a tananyagot és egyáltalán nem buzdítottak önálló gondolkodásra. A matematika tanítása évtizedeken át lényegében a legegyszerűbb algebrai műveletekre, az euklideszi geometriára és a trigonometria alapjaira szorítkozott. Emellett némi matematikai földrajzot is oktattak. A fontosabb karnak számító teológián az oktatás alapjául Aquinói Szent Tamás (1225–1274) domonkos rendi szerzetes Summa Theologiae című munkája szolgált. A jogi képzés évtizedeken át sokkal kevesebb hallgatót vonzott és a tananyag összeállítása is gondot okozott, mivel a római vagy a hazai jogra nem akadt megfelelő tanár, csupán a kánonjog oktatását sikerült teljes mértékben biztosítani, mert az a jezsuiták hatáskörébe tartozott. A helyhiány is közrejátszott abban, hogy a jogi karon az előadásokat kora reggel és délidőben voltak kénytelenek megtartani.
A jogászok képzése rendszerint nagyon hosszú időre kitolódott, a XVIII. sz. derekán például a gyakorlati képzés 12, az elméleti képzés pedig akár 15 évig is elhúzódott116. A kor legmodernebb tudományos ismeretei csak nehezen törtek utat az egyetem falai közé. Hogy a XVIII. sz. negyvenes–ötvenes éveiben erre mégis csak sor került, az nem kis mértékben Mária Terézia császárnő érdeme, akit személyi orvosa, Gerard van Swieten (1700–1772) győzött meg a reformok szükségességéről. Előbb a bécsi egyetemen, majd a nagyszombati egyetemen hajtottak végre gyökeres változtatásokat, és 1753-ban, az intézmény történetében először, az uralkodó rendeletileg módosította az oktatás rendjét is. Egyrészt két évre csökkentették a bölcseleti tanulmányokat, másrészt új, elsősorban reál tárgyakat vezettek be. Az uralkodó 1765-ben egy tanulmányi bizottságot hozott létre az egyetem fejlesztési tervének kidolgozására és 1769 júliusában egy adománylevelet adott ki, amelyben hivatalosan is királyi pártfogásába vette az intézményt, ami gyakorlatilag állami irányítást jelentett. Az egyetem az 1760-as évek végére teljesen kikerült a jezsuiták kezéből. Az 1769-ben létrehozott orvosi karon már nem egy jezsuitát neveztek ki a kar élére, hanem Gilg József nagyszombati városi orvost. 1770. november 7-én tartották az ünnepélyes megnyitót. Az első évben csak sebészképzés folyt, az orvosképzés 1772-ben kezdődött. A téma egyik jeles kutatója, Duka Zólyomi Norbert (Pozsony) ezt írja: „A nagyszombati időszak eredményeinek elrajzolásához vezethetne, ha az 1769-es de jure megalakulásától 1777. augusztus 14-éig (az utolsó nagyszombati vizsgáig) számított időszakot vennők alapul. Ténylegesen a szó szoros értelmében öt évig folyt orvosképzés Nagyszombatban (a sebész-, bába- és gyógyszerészképzéstől eltekintve).” Az oktatás színvonala a kor szintjén állt, és a tananyagban szerepeltek Harvey (1578–1657), Malpighi (1628–1694) és Boerhaave (1668–1738) munkái. Érdekes azonban, hogy a nagyszombati orvosi karon végzett orvosok diplomája csupán Magyarországon volt érvényes!
Emellett doktori címet csak a katolikus diákok kaphattak, a más felekezetbeliek csupán licenciátust. Az orvosképzés műszaki feltételei azonban sokkal rosszabbak voltak, mint egyebütt. Nagyszombatnak az idő tájt még nem volt a szó valódi értelmében vett kórháza, az előadótermek felszereltsége is szerény volt. A végzősöknek is komoly összeget kellett fizetniük a diplomáért; az orvosdoktori címért pl. 183 forintot. A nagyszombati egyetem a jezsuita rend 1773-ban történt feloszlatása után már nem sokáig működött a városban, miután Mária Terézia elrendelte az intézmény Budára költöztetését és ez nagyrészt Kempelen Farkas (Pozsony) szervező munkájának köszönhetően 1777-ben megvalósult.

Kategóriaországos
Működési ideje17. század / 18. század
ForrásinformációkLacza Tihamér: A tudomány apostolai, Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén, I-II. kötet, Madách Kiadó, 2013
Rövid URL
ID116699
Módosítás dátuma2019. december 18.

Hibát talált?

Üzenőfal