Szepesfalvy János
* Lőcse, 1882. május 15. – † Budapest, 1959. január 6. / botanikus,
mohakutató
Elemi és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte. 1902-ben beiratkozott a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karára, a természetrajz-földrajz szakra. 1906-ban letette a tanári szakvizsgát, 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett növénytanból, mint főtárgyból, földtanból és növényföldrajzból, mint melléktárgyakból. 1909-ben a tanári pedagógiai vizsgát is teljesítette. A növénytan, ezen belül a briológia iránt már igen korán elkötelezte magát. 1905-ben, negyedéves hallgatóként az MNM Növénytárába került. Ettől kezdve 1943-ig megszakítás nélkül ebben az intézményben működött. Belépésekor Filarszky Nándor (Késmárk), a tár akkori igazgatója, a mohagyűjtemény kiépítésével bízta meg. Ebben az időben kezdődött meg az egyes gyűjtemények szétválasztása és a virágtalan gyűjtemények fejlesztése. Szepesfalvy nagy elhivatottsággal fogott munkához. Szándékában állt megírni Magyarország mohaflóráját, ehhez az irodalmi adatok összeállítása mellett erőteljes gyűjtésbe kezdett az ország különböző részein. Főleg szűkebb hazájában, a Szepességben gyűjtött. Még az egyetem hallgatója volt, amikor Lőcse környékének mohái című munkájával elnyerte az egyetem pályadíját. Doktori értekezése is hasonló témájú volt (Adatok Északmagyarország mohaflórájához címmel 1908-ban megjelent a Növénytani Közleményekben). Közreműködött az új Természettudományi Múzeum létrehozásában, tapasztalatgyűjtés céljából 1913-ban hosszabb tanulmányutat tett Ausztriában, Németországban, a skandináv országokban, Oroszországban és Lengyelországban. A következő években tervezett útjait azonban a világháború kitörése meghiúsította, sőt bevonult katonának és csak 1918-ban szerelt le. A fronton tanúsított hősiességéért 1924-ben vitézi címmel tüntették ki. Az 1920-as évektől már kevesebb gyűjtőúton vett részt és elsősorban Budapest környékének mohaflóráját tanulmányozta. Nagy jelentőségűek azok a munkái, amelyek az Alföld fosszilis moháival foglalkoznak.
Az 1927-ben felfedezett pleisztocén kori tőzegtelepek moháinak meghatározása révén beigazolódott, hogy az Alföldön abban az időben alhavasi jellegű vegetáció uralkodott. Egyik alapító tagja és tiszteletbeli elnöke volt a Magyar Növénytani Társaságnak (1940). Később szerkesztője lett a társaság folyóiratának, a Borbásianak. A Növénytárban 1942-ben múzeumi igazgatónak nevezték ki. 1943-ban nyugdíjba vonult, de ez életében nem jelentett változást. Leszámítva a budapesti ostrom néhány hónapját, élete végéig bejárt munkahelyére. A háború után az ő vállára nehezedett a szétzilált mohagyűjtemény rendbetétele és fejlesztése. Emellett nagyobb, összefoglaló munkákon is dolgozott. Tudományos tevékenységének érdekes területét jelentette a kertészkedés. Mátyásföldi házának kertjében növénynemesítési és növény-akklimatizációs kísérleteket folytatott. Sajnos, növényanyagának egy része a vh. alatt tönkrement. Háza alagsorának munka- és telelőhelyiségnek is alkalmas részét 1950 novemberében hatóságilag birtokba vették, így a maradék kísérleti anyag is elpusztult.
Főbb művei:
Adatok Albánia flórájához. Bryophyta. (In: Az MTA Balkán-kutatásainak tudományos eredményei, 3. kötet), 1926;
Adatok a tőzegmohák magyarországi elterjedéséhez, 1937;
Die Moosflora der Umgebung von Budapest und des Pilisgebirges 1-3. Annales Musei Nationalis Hungarici, 1940–1942.
Hibát talált?
Üzenőfal