Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye
Könnyűzenei együttesek

Klinika

2017. április 12.

Biográfia:
A Klinika zenekar 1980-as évek derekán alakult meg egy felvidéki település, Vásárút egyik garázsában. Egy társasházban lakó baráti közösség hozta létre abból a célból, hogy saját gondolataikat és érzéseiket a zene segítségével közvetítsék saját generációjuk felé. Az akkori társadalmat is így tudták kritizálni, akkor ez tűnt a legjobb eszköznek arra, hogy kimondhassák, amit éreznek, és amit a világról, illetve önmagukról gondolnak. Zenéjüket az alternatív rock kategóriájába sorolták az akkori zenekritikusok.

Alapító tagok:
Czibula Csaba – gitár
Habos Romi – dobok
Kálmán Károly – ének
Pszota Szilárd – basszusgitár
Szatmáry Zoltán – zongora

A zenekar első koncertjeit fúvósszekcióval és zongorával megerősítve játszotta: a kocerteken Bíró Szilárd (zongora), Roszinszki Péter (szaxofon), Pavlík Ferenc (szaxofon), Pavlík György (trombita) felállással. 1989 októberében alakult ki a zenekar máig tartó „hangszerfelállása“ (ének, két gitár, basszusgitár, szaxofon, dob). Ekkor érkezett a zenekarba Fero Čermák és Szabó Zsolt, akik a zenekar 1994-es feloszlásáig játszottak a bandában. Habos Romit 1990 végén Varjú Attila váltotta a dobok mögött, majd 1992-ben Kiac Tibor ütötte a dobokat közel egy évig. Ezután a zenekar feloszlásáig ismét Varjú Attila dobolt. 1993-ban elkészült a Klinika első kazettája, „Kemény játék“ címmel. Czibula Csaba, a zenekar vezetője 1994 májusában kiszállt a bandából, helyére a zenekar tényleges feloszlásáig Pásztor „Shepherd“ János került, akivel egy angol nyelvű demokazzettát rögzített a zenekar már a feloszlás után. Ezen ismét Kiac Tibor dobolt és Pásztor János mellett Fero Čermák gitározott. A Klinika végül is a kilencvenes évek közepén szép lassan elhallgatott.

A zenekar nagy népszerűségre tett szert a stílus kedvelői körében Felvidéken és Magyarországon is. A csapattal az első Sziget fesztiválokon ismerkedhetett meg a magyarországi nagyközönség, játszottak olyan monsre koncerteken, mint pl. a MagyaRock94 a Felvonulási téren és rendszeres vendégei voltak olyan ma már kultikusnak számító helyeknek is, mint a Fekete lyuk vagy a Tilos az Á.

A csapat 2013 szeptemberében újra elkezdett zenélni, a négy alapító tag mellett három új zenész kapcsolódott be a zenekar munkájába: Takács „Jozzy“ József gitáron, valamint Sipos Dávid és Jelasity Péter „Jela“ szaxofonon.

Az együttes tagjai több zenei formációban és stílusban is bemutatkoztak abban az időszakban, amíg a Klinika aktív tevékenysége szünetelt. A Klinika tagjainak egy része a Red Rooster zenekarban folytatta tevékenységét 1994-96 között. Pszota Szilárd és Varjú Attila Errol Linton és Ron Ringwood amerikai blues zenészekkel dolgoztak néhány évig, valamint együtt zenéltek a Dirty Fred Blues Bandben is. Pszota Szilárd (alias Kopasz) a Stonebridge Blues Band nevű formációban is muzsikált néhány évig. Varjú Attila nevét a felvidéki verséneklő együttes, a Kor-Zár zenekarból is ismerheti a közönség, dobolt a már megszűnt Fonogram-díjas Wendigoban, tagja a FOLKSZ etno-jazz zenekarnak, valamint az ismert folk énekesnő, Korpás Éva zenekarát is erősíti. Játszik még a közismert Ghymes zenekarban, és a szintén egyre népszerűbb String Theory nevű formációban. Kálmán Károly, alias „Carlo“ évek óta a saját alapítású MontaCarlo zenekarban együtt muzsikál Jozzyval és Varjú Attilával. Takács „Jozzy“ József zenei munkássága nagyon változatos, a Behinia, a Fonogram-díjas Wendigo és Leander Rising progresszív metal együttesek egykori tagja, illetve a fúziós zenét játszó String Theory alapítója, frontembere. Sipos Dávid nevét szintén a felvidéki Kor-Zár zenekarból, a „Társulat“ tehetségkutatóban feltűnt szintén felvidéki Vadkerti Imre, ismertebb nevén „Jimmy“ zenakarából ismerheti a közönség, de közös formációkban zenélt Hodek Dáviddal, a Tsunami Fusion Band-el, a Funky Groove Ganggel, Sárik Péterrel, Lattman Bélával, Csókás Zsolttal, Pélyi Barnával, Romhányi Áronnnal, a Nagy Laci-Gitano formációban, és még számtalan projektben. Jelasity Péter „Jela“ jelenleg a Ghymes, a Chalaban, a Spencer Hill Magic Band és a Jelasity Péter – Barta Zsolt Duó formációkban tűnik fel a színpadokon.

Aktuális felállás:
Kálmán Károly „Carlo“ – ének
Czibula Csaba – gitár
Pszota Szilárd „Kopasz“ – basszusgitár
Takács „Jozzy“ József – gitár
Sipos Dávid – szaxofon
Jelasity „Jela“ Péter – szaxofon
Varjú „Crow“ Attila – dobok

Diszkográfia:
Kemény játék (1993)

Azon az éjjelen

Megszoktam már

Minek nekünk az Európa

The Cup is Full (1999) – demó

The Past My Hurt

Újratöltve (2015) – maxi (4 dal)

Azon az éjjelen

Gyere, segíts!

Kicsi a város

Videográfia:
KLINIKA – 20 év után újra a színpadon (zenés dokumentumfilm) (2014)

Martfeszt 2014 (2014)

Köszönöm, hogy megszültél


A XX. század véget ért


Megszoktam már

Komáromi Napok 2014 (2014)

Csak a hátam látod


Fucking Day


Minden férfi egy perverz disznó!

Pince klub 2014 (2014)

Képgaléria:

 

 

KategóriaKönnyűzenei együttesek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
E-mailklinikazenekar@gmail.com
Web
FacebookURL
A szervezet vezetőjeCzibula Csaba
Betöltött tisztségezenekarvezető
Alapítás éve1989. március 15.
Tevékenységi köralternatív / Könnyűzenei együttes / rock
Aktivitásaktív (létező)
Módosítás dátuma2017. április 15.

Hibát talált?

Üzenőfal