Káldi György (1573–1634) jezsuita szerzetes bibliafordítása a magyar művelődéstörténet és a katolikus egyház egyik legfontosabb mérföldköve. Ez az első teljes, nyomtatásban megjelent katolikus bibliafordítás, amely válaszként született a protestáns Vizsolyi Bibliára.
A 16. század végén a katolikus egyháznak égető szüksége volt egy hiteles, magyar nyelvű Szentírásra, hogy felvegye a versenyt a reformáció terjedésével. A fordítást Pázmány Péter, a magyar ellenreformáció vezéralakja szorgalmazta és támogatta. A munka 1605 és 1607 között készült el, de a nyomtatásra csak jóval később, 1626-ban került sor Bécsben.
Káldi György a latin nyelvű Vulgatát vette alapul, amely a katolikus egyház hivatalos bibliai szövege volt. Célja a pontosság és az egyházi tanításhoz való hűség volt. A protestáns (Károli-féle) fordítással szemben Káldi szövegeihez bőséges magyarázó jegyzeteket fűzött, hogy segítse a hívőket az egyházi értelmezés követésében.
Káldi Bibliája nemcsak vallási, hanem nyelvészeti remekmű is. Stílusa lendületes, világos és rendkívül magyaros. Kerülte a bonyolult körmondatokat, és törekedett a népnyelvhez közeli kifejezésmódra.
Károli Gáspár mellett Káldi György volt az, aki leginkább meghatározta a magyar irodalmi nyelv és a teológiai szókincs fejlődését. Ez a fordítás közel háromszáz éven át volt a magyar katolikusok elsődleges Bibliája, számtalan kiadást ért meg, és egészen a 20. század elejéig (a Szent István Társulat új fordításáig) meghatározó maradt.
Az 1626-ban megjelent kötet fizikai megjelenése is tekintélyt parancsoló volt: egy hatalmas, díszes, fólió formátumú könyv, amely a korabeli nyomdaművészet csúcsteljesítménye. A címlapján büszkén hirdette: „Szent Biblia. Az egész keresztyénségben bévött régi deák betűből magyarra fordította a Jézus-társaságbeli Káldi György pap.”