A hagyományos egyházi ünnepkört a karácsony előtti advent nyitotta. December elején járt a Mikulás Krampusszal, akik nem osztották az ajándékot, hanem gyűjtötték a rokonoktól. E hó 13-án, Luca ünnepe a boszorkányosságról szólt. Ilyenkor álarcos, fehérbe öltözött, elváltoztatott hangú lányok járták a házakat, ahol tollsöprűvel tisztították meg a helységeket. Ehhez a naphoz sok jóslás, népi mágia is fűződött. Aztán jöttek az ún. bolygó napok, amikor az este hazatérők el szoktak tévedni. A „szentcsalád-járás” még ma is élő hagyomány. A karácsonyi ünnepkör a vallásos szertartások jegyében zajlott, hagyományokban gazdag volt a „szenteste”, másnap a családokat betlehemezők, ún. „csijabujások” (Kubo, püspök stb.) látogatták. Karácsonykor hangzott el a rokonságnak szóló jókívánság, az ún. „parázsolás”. Szilveszterkor tartották az ún. kiskarácsonyt. A vidám farsangot kardozkodó fiatalok menete tette ünnepélyesebbé. Régen dudanótára, később fúvós zenekar kíséretében táncoltatták meg a lányokat. A „bőgőtemetés” után jött a csendes nagyböjt, különleges, visszafogott ételeivel („kőtís” stb.). Ezt az időszakot a húsvéti ünnepek zárták, vízipuskás locsolkodással, otthon írt hímes tojással (kilencpusztás, kantáros, tökmagos stb.) és elsősorban vallási ihletettséggel. Egész magyar nyelvterületen csak itt, Zoboralján gyakorolják a virágvasárnapi „villőzést”, a tavasz „hajkötős” zöldág behozatalát. Bodokon ezt megelőzte még a „banyahurcolás”, azaz a tél, hideg és dögvész kivitele a faluból, egy viseletbe öltöztetett bábu vízbe dobásával vagy elégetésével. A villőzés ma is élő hagyomány. A májfaállítás, a szent Orbán napi (Urbánka) körmenet, kereszt-járó napok (Pográny, Alsóbodok és Nyitrageszte lakossága együtt ünnepli) és az úrnapi „bujda-járás” is gyakorolt szokás még, de a szentiványi tűzugrás már nagyon régen elmaradt. Június végén, Keresztelő Szent János napja után volt a templombúcsú („hodi”). Az aratást Szent Péter és Pál napján kezdték (június 29.), szokásvilágát és énekeit a helyi folklórcsoport élteti, előadja ma is. Innen kezdve már kevesebb idő maradt az ünnepekre. Ősszel voltak a szüretek, ezeket is megünnepelték, számos énekkel, népi játékokkal és mulatsággal. Aztán jött a Mindenszentek napja és végül a Halottak napja, amivel a hagyományos egyházi év le is zárult. Külön szokásvilága volt az emberi élet fordulóinak is, mint a születés és keresztelés (ünnepe a „pocita”), legénnyé avatás („cíhölís”), a lakodalom („lagzi”, értéktárunkban önálló értékként szerepel), végül a temetés (ma „csak” virrasztással, régen a halott életének elsiratásával, az ún „jajgatással”).