Ünnepi gálaműsor
Quittner János koreográfus és rendező hetvenedik születésnapja alkalmából
Barátai, tanítványai, tisztelői köszöntötték a hetvenéves Quittner Jánost szombaton, szeptember 10-én a dunaszerdahelyi művelődési központban.
Quittner János a Pozsony melletti Vereknyén született 1941. szeptember 27-én. Szinte gyerekfejjel lett táncosa a Pozsonypüspökiben működő Felső-csallóközi Népi Együttesnek. Később követte az együttest Dunaszerdahelyre. Ekkor már vezetője is volt a megváltozott nevű – Csallóközi Dal- és Táncegyüttes- csapatnak. A Csemadok néptánc-szakelőadójaként létrehozta az azóta is dolgozó Szőttes Kamara Együttest. 1984-1989 között Ausztráliában élt, ahol megalapított az Új Szőttes Néptáncegyüttest. 1990-ben a Szigetközben található Dunaszigetre költözött. Ezt követően volt vezetője az Ifjú Szíveknek, dramaturgja a Szlovák Állami Népi Együttesnek. A Csemadok 2009-ben Életmű Díjat adományozott Quittner Jánosnak. A szombati műsorban Quittner-koreográfiákkal léptek fel a táncosok: a „mai csallóközi”, a Szőttes, a régi Szőttes-tagok, és a Szlovák Állami Népi Együttes és az Szőttes egykori táncosaiból verbuválódott táncosok. Köszöntötték Jancsit énekesek, hangszeres szólisták, zenészek is.
A műsort követő fogadáson, beszélgetésen nagyon sokan ölelték meg barátjukat, vagy szorították meg kollégájuk, mesterük kezét. A színpadon Csáky Pál és Mézes Rudolf, a Csemadok nyugati regionális alelnöke méltatta az ünnepelt munkásságát. Quittner János egész életében művelte és nem magyarázta a csodát, mondta Mézes Rudolf.
Dátum: | 2011-09-10 |
---|---|
Helyszín: | Dunaszerdahely, Városi Művelődési Központ |
Rendező: | Nagy Sándor és Brandl Ferenc |
Hibát talált?
Üzenőfal