Rendkívüli történelem óra a mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban
Rendkívüli történelem óra a mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma és az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Határon Túli Magyarok Titkársága országos pályázatot hirdetett meg középiskolák részére a
határon túli magyarság életének jobb megismerésének érdekében rendkívüli történelem óra megtartására.Pályázni olyan óratervvel lehetett,amely legalább két tanóra keretében külön-külön bemutatja a különböző, a hazánkkal szomszédos országokban élő magyarok helyzetét.
A mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban tizenhét csallóközi diák él,ezért a pályázatot
jó lehetőségnek találtuk arra,hogy határon túli kollégista társainkat ezáltal még jobban megismerjük.
Az intézmény pályamunkáját Varga Bálint történelem szakos bölcsész,középiskolai tanár készítette el.
A beérkezett huszonnégy pályázatból a zsűri a legjobb öt pályázatot díjazta.
Mosonmagyaróvár az 5.helyezést érte el.Az óratervek megvalósítására 2009.június 2-án került sor,melyre a meghívott történelem tanárok,a téma iránt érdeklődők mellett ellátogattak a zsűri tagjai is,akik a helyszínen gratuláltak a diákoknak és felkészítő tanáruknak az elért eredményhez.Értékelésükben kiemelték a témakör bemutatásának
újszerűségét és a nagyfokú érdeklődés felkeltését a határon túli magyarok életviszonyainak,
társadalmának,irodalmának,történelmének megismerésére.Az ünnepélyes díjkiosztóra a
Kárpát-medencei Magyarok Fórumának szeptemberi plenáris ülésén kerül sor a Magyar
Országházban.
Írta:Simon Zsuzsanna
Dátum: | 2009-06-02 |
---|---|
Helyszín: | Mosonmagyaróvár, Városi Kollégium |