CSEREPEK, Ág Tibor könyvének bemutatója Dunaszerdahelyen
2015. november 25-én, szerdán, 18.00 órakor a Csemadok Házban.
A Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ gyermekkara
Miután 1975-ben kiváltam a Csemadok alkalmazotti kötelékéből, állandó kereset nélkül maradtam. Nem haltam éhen, hisz ugyanabban az időben két sorozatom is lefoglalt. Az egyik a rádió magyar adásában „Téli zöld, téli zöld” cím alatt ment. Az eddigi népdalgyűjtés hangzóanyagát felhasználva, a Csallóköztől a Bodrogközig terjedő magyarlakta vidék népdalainak bemutatása volt a cél. A másik sorozat a „HÉT” hetilap utolsó oldalán jelent meg „Zenei anyanyelvünk” címen. A rádióban elhangzott sorozat nem kötődött szigorúan a magyar régiókhoz. Itt a felvett hangzóanyag határozta meg az egyes részek tartalmát. A „HÉT”-ben megjelent sorozat vezérfonala a népdaltípusok és azok földrajzi elterjedése volt. A két sorozat honoráriuma nem hozott eleget a konyhára. Az anyagiak elapadásán kívül a meglévő felnőtt énekkarok munkája sem elégített ki. Mivel az iskolai kórusok eredményeivel nem voltam megelégedve, úgy véltem, a VMK keretében megpróbálok egy nagyobb létszámú gyermekkart szervezni. Dunaszerdahelyen négy iskola diákjaiból válogathattam. A felvételi meghallgatásokon több mint száz gyerek felelt meg a követelményeknek. (Amikor tíz év múlva hasonló körülmények között egy új gyermekkart akartam megszervezni, kiderült, hogy a négy iskolából nem találtam húsz megfelelőt sem. A meghallgatás annyiból állt, hogy énekeljék el azt az éneket, amit legutoljára tanultak az iskolában. Az eredmény lesújtó volt. Az összehívott gyerekek önállóan egy éneket sem tudtak elénekelni.)
A próbák időpontjának megválasztásánál a legfőbb akadály az volt, hogy minden iskolának más órarendje volt. Hétköznapokon nem találtam olyan időpontot, amikor mind a négy iskola tanulói el tudtak volna jönni. Ezért a próbákat szombati napra terveztem. Sajnos így sem sikerült kiküszöbölnöm a fluktuációt. Ennek fő oka az volt, hogy Dunaszerdahely lakossága nem tudott elszakadni az eredeti lakhelyétől. A szülők szombat, vasárnap hazajártak a volt lakóhelyükre. Mivel a gyerekeket nem akarták egyedül hagyni, ők is a szülőkkel tartottak. Több éven keresztül ez volt a legfőbb akadálya a gyermekkar fejlődésének.
A VMK igazgatója mindent megtett annak érdekében, hogy a gyermekkórus jól dolgozhasson. Rendelkezésünkre állt a próbahelyiség, sőt a külön próbák szervezésénél is segédkezett. A Járási Művelődési Központ lehetővé tette, hogy Pozsonyeperjesen kétnapos próbákat is tarthassunk. Egy alkalommal, késő ősszel, amikor a kis házakat fűteni kellett, egy olyan esemény zavarta meg a gyerekek ottlétét, aminek a tanulsága az lett, hogy nem lehet őket egyedül hagyni. Én nem tudtam velük együtt lakni, az üdülőtelep hátsó épületében adtak helyet. Az egyik éjszaka, amikor már azt hittem, hogy a gyerekek is lefeküdtek, arra ébredtem, hogy zörgetik az ajtómat. Kinéztem, és ott láttam öt gyereket felöltözve útra készen. Nem tudtam mire vélni. Először azt gondoltam, hogy felnőttek mulatozása zavarta meg az álmukat. Bevallották, hogy az olajkályha hangos, természetellenes hangja rémisztette meg őket. Egyikük kitalálta, hogy a kályha fel fog robbanni. Ezért gyorsan felöltöztek, a szobából mindent kimentettek, és jöttek utánam. Már hajnalodott, amikor végre elcsitult a félelmük, és visszarámoltak minden bútort, függönyt, stb. a helyére. Ez az eset arra figyelmeztetett, hogy az én feladatom nemcsak a művek betanítása, de a felügyelet is. A többnapos próbákra később már kísérővel mentünk. A gyermekkórus fejlődéséről és szerepléseiről gazdag fénykép-dokumentáció áll rendelkezésünkre.
Bármennyi frusztrációs élményt éltünk át, a gyermekkórus tagjai felnőttek. Az utolsó évben a fiúkkal vegyeskari műveket is előadhattunk.
Hibát talált?
Üzenőfal