FESZT-FEST Budapest: Mustármag Bábcsoport, Kisgéres

FESZT-FEST Budapest: Mustármag Bábcsoport, Kisgéres


Esemény részletek


2015. szeptember 12-én, szombaton

16:00 Mustármag Bábcsoport (Kisgéres, SK): Dávid és Góliát
A 40. Dunamenti Tavasz (Dunaszerdahely) gyémántsávos minősítésű előadása a báb kategóriában. A Kisgéresi Alapiskola mellett nyolc éve működik a Mustármag Bábcsoport. Nevében is utalnak arra, hogy bibliai illetve evangéliumi üzenetű történeteket dolgoznak fel és visznek színpadra. Többször részt vettek már a Duna Menti Tavasz Fesztiválon, ahol szakmai tanácsokat kaptak, és ez sokban segítette munkájukat. Egyházi alkalmakon illetve iskolákban, óvodában is szolgálnak. Céljuk amellett, hogy a bábozással élményszerűbbé tegyék a vallásoktatást az is, hogy a gyermekek bátrabban álljanak ki a színpadra, merjék magukat megmutatni, képességeiket kibontakoztatni, megtanuljanak csoportban működni, elfogadni egymást, és természetesen az alkotás örömét is megélni.
Rendező: Blanár Gabriella.

Rövid Url
ID68679
Módosítás dátuma2015. augusztus 24.

Legfissebb bejegyzések

2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás
Berecz András „ Fel a medvére, a fa nem játék! “ című önálló estje

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,