Emlékhelyek a Felvidéken

A dunaszerdahelyi zsidó temető (temetők, sírkövek, sírhelyek) (Dunaszerdahely [Dunajská Streda])

Az 1740-es évektől létező ortodox zsidó temető városunk legrégibb működő temetője. Kialakulása lényegében egyidős a zsidóság szerdahelyi megjelenésével, hiszen a Pálffyaktól kapott jogokkal egyetemben a zsidóság számára – lakott területeken kívül – Sikabony melletti Csótfa pusztán temetőt is kijelölt a földesúr. Az azóta már körbeépült temető – csodával határos mó-don – túlélte a háborúkat és a vészkorszakot, illetve a kommunisták szerdahelyi temetőrombolását is. A sírkertet magas fal övezi, védi, bejáratánál a temetőgondnok lakása található. A bejárat mellett álló épületet 1985-ben emelték, ennek emlékét őrzi három, szlovák, héber és magyar márványtábla, a felirattal:

„Jövője sincs annak aki elfelejti őseit.
Ezt az épületet 1985-ben építette a Dunaszerdahelyi Városi nemzeti Bizottság. / A temető, amelyben elhunyt szeretteink és / szentemlékű őseink nyugszanak, a maradék / Zsidó Hitközség által van karbantartva.”
A bejáratnál szembe találjuk magunkat egy emléksírral, amelyen barna márványtáblán háromnyelvű felirat áll:

„1939–1945 / A gyűlölet áldozatául esett / Dunaszerdahely és környékéről / elhurcolt és meggyilkolt / 3500 zsidó polgár emlékére”

A szépen gondozott sírok között több világhírű rabbi sírját is megtaláljuk, köztük a neves Jehuda Aszádét, de például e temetőben nyugszik a neves Kelet-kutató, Vámbéry Ármin édesanyja is.

Kategóriatemetők, sírkövek, sírhelyek
Létezéslétező
Állapotjó, karbantartott
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
GPS48.000095, 17.624386
Készítés időpontja1739 körül
Készíttető neveDunaszerdahelyi Zsidó Hitközség
Készítés céljának ismert okaTemető
Felirat„Jövője sincs annak aki elfelejti őseit. Ezt az épületet 1985-ben építette a Dunaszerdahelyi Városi nemzeti Bizottság. / A temető, amelyben elhunyt szeretteink és / szentemlékű őseink nyugszanak, a maradék / Zsidó Hitközség által van karbantartva.”
Gondozását felügyeliDunaszerdahelyi Zsidó Hitközség
ForrásinformációkNagy Attila: Dunaszerdahely emlékhelyei. Dunaszerdahely. Historium 2013.
Rövid Url
ID4320
Módosítás dátuma2014. május 29.
A dunaszerdahelyi zsidó temető
A dunaszerdahelyi zsidó temető

Hibát talált?

Üzenőfal

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.