Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Elhunyt Tóth Károly

Elhunyt Tóth Károly

Hosszú, súlyos betegség után elhunyt a Fórum Kisebbségkutató Intézet alapítója és első igazgatója, Tóth Károly.

Tóth Károly 1959-ben született Vághosszúfalun. A szlovákiai magyar közéletbe már diákként, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–történelem szakának hallgatójaként bekapcsolódott, majd a Madách Könyvkiadó szerkesztőjeként kapcsolatba került a korszak magyar és szlovák irodalmi életének legfontosabb szereplőivel.

Részt vett az amatőr színjátszó mozgalomban, szervezte a pozsonyi, vágsellyei klubéletet, tagja volt az Iródia mozgalmának, alapító tagja a pozsonyi Magyar PEN Clubnak. A husáki szocializmus rendszerét elutasítva már diákként bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájába. Egyik kezdeményezője volt a Csehszlovákiai Magyarok Memoranduma 1988 c. dokumentumnak, amely amellett, hogy összefoglalta a magyar közösség problémáit, határozott állás foglalt a demokratikus európai értékrend mellett.

1989-ben az egyik alapítója volt az első, a pártállamtól független szlovákiai politikai mozgalomnak, a Független Magyar Kezdeményezésnek. Az FMK, majd a Magyar Polgári Párt elnökeként, pártigazgatójaként pótolhatatlan szerepet játszott a szlovákiai magyar és az egész szlovákiai társadalom demokratikus átalakulásában.

1996-ban alapítója és 2014-ig igazgatója volt Fórum Kisebbségkutató Intézetnek. A tudományos élet intézményesülésének segítése mellett egyik kezdeményezője volt a szlovákiai magyar civil társadalom erőfeszítéseit összehangoló testület, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala megalakításának. 2014-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet Tudományos Tanácsának elnöki tisztjét töltötte be.

“Tóth Károly személyében egy az európai demokratikus értékek iránt mélyen elkötelezett, a szlovákiai magyar közösségéért tevékeny szerepet vállaló kollégát és egy nagyszerű embert és barátot veszítettünk el,”

zárul a Fórum Intézet közleménye.

Temetése szerdán, 14-én délután négy órakor lesz a somorjai temetőben.

Forrás: korkep.sk

Rövid URL
ID82349
Módosítás dátuma2016. szeptember 11.

Hibát talált?

Üzenőfal