Életének 94. évében elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, aki nemcsak a második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb s meghatározó személyisége volt, hanem a kortárs magyar irodalomnak, epikának is egyik jelentős alkotója.
Mint a Szlovákiai Magyar Írók Társasága közösségi oldalán olvasható: pályáját az 1950-es évek második felében, humoristaként, remek irodalmi paródiák szerzőjeként kezdte, s az intellektusnak az állandó készenléte és vibrálása, nyitottsága és fogékonysága a világ új és új dolgaira, jelenségeire, s nem utolsósorban rendszerező hajlama, kiváló kritikai érzéke mindvégig jellemző maradt rá.
Duba Gyula írói működése alatt számos emberi tapasztalatnak és létélménynek tudott hiteles és mérvadó megfogalmazója lenni.
Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták: többek között négyszer kapott Madách-díjat, elnyerte a Szlovákiai Írók Szövetsége Nemzetiségi Díját, a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díját, a Posonium Életműdíjat, a Szabó Zoltán-díjat, a József Attila-díjat, kitüntették az Érdemes Művész címmel, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével.
2023. március 14-én Magyarország legrangosabb művészeti-kulturális elismerésével, a Kossuth-díjjal jutalmazták életművét.
Emlékét megőrizzük.
Hibát talált?
Üzenőfal