Duna Menti Tavasz – 2003. június 3-7.

Dinamikus szakmai fejlődést és a részt vevő csoportok számbelileg
is hatalmas gyarapodását mutatta a rendezvény

Díjeső a Duna Menti Tavasz fesztiválon

Szombaton délelőtt az ünnepélyes díjkiosztással véget ért a XXVIII. Duna Menti Tavasz, a gyermekszínjátszással és bábjátékkal, valamint szerkesztett népi játékokkal foglalkozó csoportok országos seregszemléje. Egészében dinamikus szakmai fejlődést és a részt vevő csoportok számbelileg is hatalmas fejlődését mutatta a rendezvény. Idén hatvan fölött volt a verseny elődöntőire bejelentkezett csoportok száma, ebből tíz bábjátszó, három népi szerkesztett játékot bemutató és tizennégy gyermekszínjátszó-csoport vívta ki az országos megmérettetésen való részvétel jogát. Idén sem volt könnyű dolga a zsűrinek, a bábos kategóriában például bármelyik produkció a nemzetközi versenyek színvonalát is gond nélkül elérte. A gyermekszínjátszóknál némileg hullámzóbb színvonalat hozott a mezőny, de nekik sincs okuk szégyenkezniük, mert a színpadon önfeledten és lélekkel játszó gyerekek látványa minden kisebb-nagyobb, úgynevezett szakmai hibáért kárpótolta a közönséget. Az idén először megjelent a népi szerkesztett játékok kategóriája is a versenyen, és mind a szervezők, mind a nézők meggyőződhettek arról, reményteljes és jó irány helyet adni ennek a műfajnak a Duna Menti Tavasz keretein belül.

Csatolmányok:

Rövid Url
ID33777
Módosítás dátuma2008. december 15.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

XXVII. Őszirózsa – magyarnóta-énekesek országos versenye – felhívás
25. Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny rendezvényei
Verséneklő Együttesek XIV. Országos Fesztiválja – Felhívás
XXVII. Országos Citeratalálkozó, felhívás 2026
X. Országos Szent István Király Ünnepség
Új elemekkel bővült a Felvidéki Értéktár!

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
III. Márai – Lola Napok Kassán
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
2 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,