Strieženec Horváth Rudolf (Csemadok Közművelődési Díj) - 2016
1930. szeptember 19-én, Pozsonypüspökin született. Dolgozott munkásként, tanítóként, művelődési intézeti igazgatóként, újságíróként. 1954-1984 között a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes, Dunaszerdahely, (előtte Felső-Csallóközi Népi Együttes, Somorja; Dunaág Táncegyüttes, Dunaszerdahely; Felső-Csallóközi Népi Együttes, utána tánccsoport, Pozsonypüspöki) alapítója, koreográfusa.
A Csemadok megalakulása után a csehszlovákiai magyarok kulturális életének újraszervezésében jelentős szerepet játszott a pozsonypüspöki Csemadok-alapszervezet néptánccsoportjának vezetőjeként és koreográfusaként. 1954-ben megalapította Pozsonypüspökin a Felső-csallóközi Táncegyüttest, amely a Csemadok helyi szervezete keretében működött. A tánccsoport 1957-ben összeolvadt a somorjai néptánccsoporttal, és vezetésével Felső-csallóközi Népi Együttes néven szerepelt tovább. Az 1960-as területi átszervezés következtében a néptánccsoport Dunaszerdahelyre került, ahol a járási népművelési központ égisze alatt működött, és felvette a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes nevet.
Strieženec Horváth Rudolf a hetvenes évek elején megvált a néptánccsoporttól, majd 1974-ben tért vissza a táncegyütteshez csoportvezetőként és koreográfusként, és 1984-ig állt a csoport élén. Koreográfusként többek között a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Kara néptánccsoportjának és a pozsonyi Szőttes Néptáncegyüttesnek a munkáját segítette. Előadója volt a Csemadok és a Népművelési Intézet által szervezett rendszeres tánccsoport-vezetői tanfolyamoknak.Tanácsadóként segítette a két intézmény munkáját, Takács Andrással együtt néptánc gyűjtéseket is folytatott. A Nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Karának tánccsoportjával (Cigánytánc) és a Szőttessel (Üveges, lassú és friss) kétszer nyerte el Az év legjobb koreográfiája díjat. Vezetésével a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes meghatározó szerepet töltött be a szlovákiai magyar néptáncmozgalomban, és több néptáncegyüttes (Istiglinc, Dunaág) megalakulását kezdeményezte.
Szakmai tevékenysége során neves néptánc pedagógusokat, koreográfusokat nevelt (Quittner János, Brandl Ferenc, Kraus Ágota).
Hibát talált?
Üzenőfal