Papp Ferdinánd (Mics Károly Díj) - 2008
„Sokat tesz, akiben szeretet lakik. Sokat tesz, aki amit tesz, jól teszi.
Jól pedig az tesz valamit, aki inkább a közösség javát keresi, nem a magáét.”
Az első pillanatban egyszerű feladatnak tűnik bemutatni egy olyan embert, aki sok mindenben jeleskedik, hiszen elég lenne felsorolni, mi mindent tett már a közösség érdekében, szolgálatában. Ez csak látszólag egyszerű, mivel a könnyen felsorolható, száraz adatok mellett nehezebb dolog a lélek bemutatása, melynek igazi megismerése hosszadalmas kerülőutakat igényel. Könnyebb dolog viszont, ha a bemutatást egy közösség vállalja magára, s teszi hozzá ki-ki a saját gondolatait.
Márai Sándor szerint a hasonló gondolkodású emberek keresik egymás társaságát, s ha legtöbbször nem is kapnak mást, mint az élet magányának időleges megoldását, már az is megérte a fáradságot.
Kevés olyan emberrel találkoztunk életünk során, akinek magyarságtudata ősi, ösztönös belső késztetés, aki nem beszél róla, nem hangoztatja melldöngetve, hanem csöndesen és állandóan tesz is érte valamit. Kosztolányi Dezsőhöz ragaszkodva, azt a tényt, hogy anyanyelve magyar, és magyarul beszél, gondolkodik, élete legnagyobb élményének tartja, amelyhez nincs fogható. Ebben az egyedül való életben csak így nyilatkozhat meg igazán. Nem csak a civil életben, a tanári pályán, de szabadidejében is a színpadon. Azok közé tartozik, akik nem szeretnek eredményeikről beszélni, mivel attól tartanak, hogy egyik-másik ember dicsekvésnek tekintené önvallomásukat. Soha nem akart tökéletesnek látszani, soha nem törekedett felsőbb helyekre, ahol mindenki első akar lenni, a központban helyet foglalni, csak azért, hogy valaki legyen. Viszont aki szívből tárja ki karját embertársai felé, lehet, hogy nem csinál karriert, de sok emberrel találkozik, akit átölelhet.
A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy bizonyos célok eléréséhez nem csak jó vezérekre, de közkatonákra is szükség van. Ő máig ide sorolja magát, alárendelve tevékenységét a szervezők, rendezők ötleteinek, elképzeléseinek. Mégis közben szinte észrevétlenül irányít, terelget minket tudásával, sokéves tapasztalatával a helyes irányba. Amolyan árnyékkormány egy személyben.
A kultúra iránti vonzalma talán vele egyidős. Kezdő pedagógusként sikeres, országos hírű gyermektánccsoportot vezetett, közben elvégezte a budapesti Népművelési Intézet néptáncoktató szakát. Mindez alatt maga is aktívan táncolt, később már közösen, egy színpadon volt tanítványaival. Egyik alapító tagja volt a járás magyar tanítói énekkarának. A táncon és az éneklésen kívül az amatőr színjátszásba is bekapcsolódott. Tanított, énekelt, színdarabot játszott, s játszik ma is ugyanolyan lelkesedéssel és energiával.
Egyike azoknak, akik már a Királyhelmecen elindított I., akkor még Falusi Színjátszók Fesztiválján is szerepelt, mégpedig rendhagyó módon egy színpadon gyermekszínjátszóival s kollégáival a Valahol Európában című előadásban. Számtalanszor képviselte a Bodrogközt a komáromi Jókai Napokon, s később itt, az Egressy Béni Színjátszó Fesztiválon. Néhány darab a teljesség igénye nélkül, melyeket sikerre vitt csapatával:
– Ez aztán a meglepetés – Kisasszonyok a magasban – Sportol az asszony – Ezüst jaguár – Herkules bonbon – Jutalomjáték – A műtét – A tej – Bugrisok – Csoda
Többször vihette haza a legjobb férfialakítás díját, a legjobb epizódszereplőnek járó díjat, különdíjakat. A legnagyobb elismerést a Csoda című darabban nyújtott alakítása hozta meg számára, ahol a csoportnak odaítélt fődíj mellett a legjobb férfialakítás díját is ő kapta. Munkáját nemcsak itthon, de a határon túl is elismeréssel jutalmazták már nem egyszer.
A színház elkábítja, elcsábítja, megfertőzi azt, aki csak egyszer is közelebbi kapcsolatba került a világot jelentő deszkákkal. Ehhez a varázslathoz ő mindig szolgai alázattal közeledik, és minket is erre próbál nevelni, ragaszkodva meggyőződéséhez: műveld a csodát, ne magyarázd! Szeretjük, hogy nem ítél idő előtt, és még alkalmazkodásból vagy udvariasságból sem hajlandó eltérni attól, amit igazságnak ismer.
Az ember addig él, amíg szenvedélyei, álmai vannak. Sokan egész életüket a megálmodott álom keresésével töltik. Ki meri állítani, hogy az ilyen „álomkergetők” törekvése, igyekezete kevesebb boldogságot rejt magában, mint a józanul mérlegelő, otthonülő, soha nem kockáztatóké, akik gyakran kinevetik azokat, akik keresik a kivezető utat a mindennapok szürkeségéből. Amikor mások azt mondanák, fáradt vagyok, ő pakolja autójába a kellékeket, fellépésekre megy, díszletet, színpadot épít, előad, s teszi ezt azért, mert hisz benne, hogy munkájától, ha csak kevéssel is, de jobb lesz a világ. Teszi ezt az igaz jutalomért, a nézők szeme sarkában meghúzódó könnycseppekért, a vele együtt játszó és nevető emberekért. Nincs ideje ott sündörögni, ahol az elismeréseket osztják, mivel neki fontosabb küldetése van, fényt árasztani a közönség felé.
Annak, hogy a múló évek, sőt az itt-ott őszülő hajszálak ellenére is fiatalos tudott maradni, csakis az a titka, hogy sikerült megőriznie magában a lelkesedést és a hitet, hogy a „keleti végeken” is érdemes művelni a csodát, bár jóval szerényebb lehetőségek és mostohább körülmények között. Mert itt van otthon, itt él, erősen kötődve gyökereihez. S mi lessük, hogyan csinálja.
Akit a Bodrogközi Színjátszócsoport nevében bemutattam, s aki ennek a kis közösségnek hosszú évek óta a lelke, mozgatórugója, Papp Ferdinánd, akinek köszönjük, hogy vállalja ezt a küldetést, s kívánjuk neki, hogy közös munkánkat kövesse még sok sikeres előadás.
A Bodrogközi Színjátszócsoport nevében:
Illésné Popália Irén
