A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának pedagógusa.
„Mint a vízben az egyik arc
a másikat megmutatja,
úgy egyik embernek a szíve
a másikat.“
Pld. 27,19
József Attila érinti ezt a bibliai igazságot, mikor így ír:
„Hiába fürösztöd önmagadban,
csak másban moshatod meg arcodat.“
Arc, tükör, szív, katarzis – mely a mindennapokba erőt ad, mely megszabadít a szorongásoktól, felemel egy tisztább világba. A művészetek világába, melyben Anna angyali könnyedséggel, örömmel és szívesen szárnyal. Anna, ami azt jelenti: a megkegyelmezett, kedves, kellemes, szépség, kegyelem, kedvesség, mert a név is jel, üzenet. Anna, aki egész lényét és létét, lelkét a tenyerére teszi, kitéve így önmagát az emberi lelkek és szívek hatásának.
Rendkívüli érzékenységével minden rezdülést érez, mélyen befogad, elemez és szívébe rejt. Ez a kifinomult lélek teszi őt képessé arra, hogy értékeljen, hogy átérezzen, hogy megéljen minden magaslatot és mélységet, szélességet és hosszúságot.
Ő művész: előadóművész, elemző szakember a pedagógia tudományok művésze.
A rutin számára visszataszító, így minden órára alaposan felkészül. Ő a kovács, mely kikalapálja a virágokat, majd jóhangú csengőket kalapácsol. Akihez hozzáér, az tudja, merre kell mennie, önmagában felismernie az értéket.
Felkészít, zsűriz, rendez, simogatja a rábízottak, körülötte élők kezét, lelkét és szívét. Tintába mártja tollát és tintakék égbe magát.
A költészet, a zene, a tánc, a festészet, a szép értője, értelmezője és értékelője. Ahol csak megjelenik, ott nem csupán látszik, hanem játszik. Otthon van a komikumban és a tragikumban egyaránt. Könnyei, mosolya, nevetése őszinte, bár tudja, hogy nevetés közben is fájhat a szív.
Rendkívüli tehetsége van a lélekelemzésre, mások tekintetét elkerülő apró mozzanatok is megragadják s így alakul ki benne a másokról az összkép. Így érzi meg a művön keresztül a művészt, a versen keresztül a költőt, s mindazt, ami a költeményből az előadóban lecsapódott. Hihetetlenül keresett szakember. Környezete érzi a belőle áradó rendkívüliséget, önállóságot, a mély hitet, hiszen az Ӧrökkévalót számtalanszor tetten érte a szívében. Anna életének minden területén átéli, hogy „nincsen hiába semmi…magadat tisztán láthatod másban és nyugalom van a szükséges rohanásban.“
Az ő fokmérője az én és a te kapcsolat megélése pedagógusként, zsűriként, emberként, művészként. Ilyenkor vallja: „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám.“ Így engedi be az értéket, a szíveket.
Tanítványai, növendékei érzelmi inteligencia – hányadosa emelkedő tendenciát mutat. A prózai lelkek érzelmi világába is becsempészi azt és annyit, hogy csak megérezzék, hogy a „gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá.“
A költészet világa az a hely, melyben személyisége kibontakozik. Számtalan idézet, mellyel mondanivalóját fűszerezi, Annát egyedivé varázsolja. Balettművész álmából a versek versszakain táncol játszi könnyedséggel. Mokcsából vargabetűs úttalan-utakon Felsőgömörbe vezette a Gondviselés. Mindenütt nyomot hagyva maga után… a lelkekben, a szívekben.
Anna arc, tükör, szív, katarzis.
