A Szövetség személyiségei, kitüntetettjei

Mázik István (Nógrád Közművelődéséért Díj) - 2020

35 évig volt a füleki művelődési központ igazgatója, 1979-ben alapította a legendás Zsákszínházat, amely eddig 40 bemutatót tartott, s mintegy 400 előadást abszolvált. Több verseskötete is megjelent, de tudósítóként dolgozott a sajtónak is. 2006-ban megkapta a Mics Károly Életműdíjat, s novemberben az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon A negyvenedik című előadásuk a zsűri nívódíját és több alakításdíjat érdemelt ki. Bár már nyugdíjas, most sem pihen, ahogy elárulta, az idén Ron Aldridge Csak kétszer vagy fiatal című bohózatát szeretnék bemutatni, de még keresi hozzá a játszótársakat.

Rövid Url
ID117749
Módosítás dátuma2020. június 14.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

Tompa Mihály Országos Verseny – Élő közvetítés április 29-én és 30-án
Palóc Népművészeti Tábor
Elhunyt Z. Urbán Aladár
Ünnepi pillanat Csábon: leleplezik Mikszáth Kálmán egészalakos szobrát
Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja – Pályázati felhívás
Fekete szalag – felhívás

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,