A Szövetség személyiségei, kitüntetettjei

Kiss József (Fábry Zoltán Díj) - 2004

1944. április 28. – 2013. szeptember 3.
Kiss József Nagykaposon született. A helyi magyar gimnáziumban érettségizett 1961-ben, majd a fővárosi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett levéltárosi oklevelet 1967-ben, majd a történettudományok kandidátusa lett (1978).  Az Új Szóban 1968-ban kezdett dolgozni, fordítóként, majd 1969-ben a Csemadok levéltárosa, 1970-től pedig a Párttörténeti Intézet, illetve a Szlovákia Kommunista Pártja Marxista-Leninista Intézetének levéltárosa, tudományos munkatársa, később osztályvezetője lett. 1986 és 1990 között az Új Szó főszerkesztője, majd 1995-ig szerkesztője volt. 1996-tól nyugdíjazásáig a Szlovák Tudományos Akadémia Politológiai Kabinetjének volt a munkatársa.

Rövid Url
ID39392
Módosítás dátuma2020. május 27.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfrissebb bejegyzések

XXI. Népzenei tábor – felhívás, 2026
NYILATKOZAT
Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, Díjkiosztó gála
A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének eredményei, 2026
Helló Zselíz-Helló Világ 60. Országos Népművészeti Fesztivál-Podcast vasárnap
Helló Zselíz-Helló Világ 60. Országos Népművészeti Fesztivál-Podcast szombat

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
1 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,