Felejthetetlen élményekkel zárult a Patrónus polgári társulás és Csurbeláj banda szervezésében megvalósuló I. Csurbeláj tábor, melyet a Bethlen Gábor Alap és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet is támogatott. Célja elsődlegesen a népi hangszerek és néptánc oktatása mellett a táncház-mozgalom erősítése. Bodrogközben és Ung-vidéken az egyre növekvő érdeklődésnek örvendő szórakozáshoz a szórakozni vágyók viszonylag ritkán juthatnak hozzá. A táncház vezetéséhez adott elméleti oktatásban a számos forrásötlet és gyűjtés megismerése mellett, – a néptánc esetében csakúgy, mint a hangszeres oktatásnál -, a gyakorlaton volt a hangsúly. Az egyes térségek táncainak minél szélesebb körű megismerése rengeteg újat hozott a résztvevők számára, nemcsak ismeretben, de élményekben is, a tapasztalt és felkészült oktatóknak, Maier Reimandnak és nejének, Katalinnak köszönhetően. Nem volt kevésbé színes és élménydús a hangszert tanulók számára sem a tábor. Fekete Krisztiánt, a Parapács Zenekar cimbalmosát talán kevesebben ismerik citera és népdaloktatóként, de a zenekari teendők mellett a mindennapi munkájának ez teszi ki a nagyobbik részét. A haladók számára (felső)Bodrogközi anyaggal készült, bár a résztvevők ismerkedtek a szilágysági dallamvilággal is. Azok számára, akik most ismerkedtek a hangszerrel, természetesen egyszerűbb dallamok és technikák átadása volt a cél az alapok elsajátítása mellett. A vonós hangszereknél szintén az alapozáson volt a hangsúly, de óriási eredményként élték meg a résztvevők, hogy tánc alá is húzhatták a megismert dallamokat. Ezt a csodát Molnár Miklósnak, azaz Miki bácsinak köszönhetjük, hisz nem kis eredmény, hogy erre képessé vált a maroknyi lelkes, de vonósokat tekintve szinte teljesen kezdő prímes, brácsás és nagybőgős csapat.
Három nagyon intenzív oktatónapot töltöttünk együtt tanulással. A negyedik nap az értékelésé és a jövő tervezgetéséé volt, valamint az oktató videók rögzítéséé, amelyet résztvevőink és a szervezők is hálás szívvel köszönnek előadóinknak és technikusunknak egyaránt.
Ha táncházat vezetni és végig játszani még nem is képesek az első képzés után résztvevőink, de ismeretanyaguk nagymértékben bővült és sokan kaptak kedvet a következő évi továbbképzéshez.
Nagy Zsuzsa
Hibát talált?
Üzenőfal