A Csemadok Nagyabonyi Alapszervezete és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet közös szervezésében valósult meg múlt pénteken Borsi Ferenc Magyar asztali citeratípusai című könyvének bemutatója. A rendezvényre Dunaszerdahelyen a Bacsák utcán található Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet nagytermében került sor. Az est elején a Hodosi Citerazenekar, majd a nagyabonyi Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes lépett a színre, akik a könyvbemutatóhoz híven különböző citerákon játszották el dalaikat. Utánuk Huszár László a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója mondott beszédet, aki kiemelte, hogy hiába beszélünk sok esetben arról, hogy nem lehet fiatalokat bevonzani a népművészetekbe, vagy a népzene művelésébe, mégis akadnak ellenpéldák. „Hiszen itt van a Hodosi Citerazenekar, amely a hetvenes évek közepén nyugodjék Patócs Lajos bácsi jóvoltából alakult, vagy ha a nagyabonyi citerásokat és az énekkart nézzük, ott is megvan a folyamat a nagyapa és az unoka között, aki továbbviszi az éneklés hagyományát. Tehát van egy bizonyos folytonosság. És ugyanez vonatkozik a naszvadiakra is, akiknek a tevékenységét ugyan csak hosszabb ideje követem, de minden közösségben így adódik át a hagyomány” – hangsúlyozta Huszár László.
A továbbiakban a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezetének elnöke, Nagy Tibor kérdezte Borsi Ferencet a könyvéről. Elsőként azt tudta meg a közönség, hogy a szerző, aki az Óbudai Népzenei Iskola tanára, gyermekként inkább a reáltantárgyak felé orientálódott. 1985-ben Újvidéken a vegyészeti főiskolán diplomát is szerzett, de már ekkor is érdekelte a népzene, amivel még gyerekkorában ismerkedett meg. Citerán és tamburán tanult apai nagyapjától, 1974-ben pedig szülővárosában a vajdasági Csókán citerazenekart alapított, amelynek vezetője lett, majd 1978-ban kislemeze jelent meg az Új Symposion folyóirat gondozásában.
A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet kiadásában idén megjelent kiadványa, A magyar asztali citera típusai című könyv tizenöt éves kutatómunka eredménye. Bemutatja a magyar asztali citera minden típusát színes fotókon és leírásokon keresztül. A szerző állítása szerint a mű egyedülálló, nem született még hasonló a szakirodalomban. „A jókaiakkal való találkozásom volt a fordulópont, amikor elhatároztam, hogy összegyűjtöm a citeratípusokat, ugyanis ott egy olyan hangszert láttam, amit előtte még soha. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy egyszer ebből összegzést, ha úgy tetszik, könyvet készítek” – mesélte Borsi Ferenc, majd hozzátette: „Amikor elérkezik egy idő, akkor tudatosul az emberben, hogy az egész hagyományőrzés, de nem csak az, valójában a civilizáció is azon múlik, hogy mi az, amit megtanulunk, mi az, amit továbbadunk és mi az, amit továbbvesznek az új nemzedékek. A néphagyomány őrzése csak akkor nyer értelmet, ha a nemzedékek összefogódzkodnak. Apáról fiúra, nagyapáról unokára. Ha ez az összefogódzkodás nem történik meg, megszakad a lánc és szinte értelmét veszti. Nekünk pedig a kötelességünk, hogy keressük a csatornákat és a lehetőségeket, miként lehet a néphagyományt továbbadni” — hangsúlyozta.
Az est zárásaként a naszvadi Sústya citerazenekar és a nagyabonyi citerások játszották el dalaikat. A könyv a Gyurcsó István könyvek 75. kiadványaként jelent meg.