A IV. Magyar Értékek napja Budapesten

Szombaton, 2019. szeptember 7-én Budapesten került megrendezésre a IV. Magyar Értékek napja.
A Szent István Bazilikában szentmisével vette kezdetét a program majd minden magyarországi megye valamint külhoni partner egy-egy jellegzetes terménye, egy terménykosárban elhelyezve, ökumenikus szertartás keretében került megáldásra.
Ezen a napon a Pesti Vigadó Makovecz-termében a 19 megye, valamint a Kárpát-medencei magyarság szervezetei mutatták meg nemzeti kultúránk legféltettebb kincseit, hagyományait, népzenei örökségét és tárgykultúráját. Ezen kívül hazai és külhoni értéktár-kiállítások, várták a látogatókat.
A Megtartó értékeink – konferencia a Kárpát medencei értékfeltárásról című program a Pesti Vigadó II. emeleti dísztermében került megrendezésre és méltóképpen kiegészítette az említett kiállítást.
A Felvidéket Huszár László a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a FÉB elnöke, valamint Rancsó Andrea a FÉB szakmai alelnöke és Bödők Károly a FÉB titkára képviselték. A Felvidéki értéktár kosarában többek közt hetényi, bátorkeszi, csicsói termékek is megtalálhatók voltak, valamint a Macskarév társasjáték gazdagította a kosár tartalmát. Az értékasztalon egy kis robot hívta fel a látogatók figyelmét és kíváncsiságát az értékgyűjtés különböző módjaira, lehetőségeire.

FÉB

Rövid Url
ID110806
Módosítás dátuma2019. szeptember 8.

Legfissebb bejegyzések

XIV. Bíborpiros Szép Rózsa 2025, eredmények
2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,