Emlékezés Marczell Bélára
A városi Szent György-napok és búcsú keretében megrendezett Szent György-esten átadták a Csallóköz Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet elismerését, a Szent György-díjat, amelyet idén In memoriam a tíz évvel ezelőtt elhunyt Marczell Béla néprajzi gyűjtőnek, muzeológusnak ítéltek oda.
Ha a Csallóköznek, mint tájnak volt igazi ismerője, leírója, megismertetője, akkor az Marczell Béla volt. Egész életében itt élt és alkotott a Csallóköz szívében, Kisudvarnokon, illetve Dunaszerdahelyen. Ennek a tájnak s népének mindenese volt: szeretve tisztelt tanár úr, néprajzi gyűjtő, folklorista, muzeológus, kulturális intézmények alapítója, működtetője, önmagában is intézmény.
1924-ben született a Dunaszerdahely közelében fekvő Kisudvarnokon. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd 1939-ben a visszacsatolás után létrejött dunaszerdahelyi gimnáziumban folytatta, s 1945-ben a magyarországi Komáromban érettségizett. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Az 1950-ben újonnan megnyílt magyar tannyelvű gimnáziumban tanított tíz éven keresztül Dunaszerdahelyen. Igazi tanáregyéniség volt, nemzedékek nevelője, olyan értékek átadója, melyeket a korabeli rendszer nem vett szívesen. Az 1956-os forradalom hatása a korabeli gimnazisták körében általa fejtette ki hatását. Később ez is az egyik oka volt, hogy elhagyta a gimnáziumot.
1960-ban a területi átszervezés következtében Dunaszerdahely, a korábbi három járás (somorjai, dunaszerdahelyi, nagymegyeri) egyesítéséből létrejött közigazgatási központja, így a Csallóköz igazi centruma lett. Ekkor jött létre (a korábban Somorján már működő) Csallóközi Múzeum, melynek alapítója és igazgatója 1976-ig Marczell Béla volt. Rendkívül nehéz körülmények között, alapos gyűjtőmunkát követően hozta létre a múzeum első állandó néprajzi és történeti kiállítását. A csallóközi paraszti gazdálkodás és népi élet tárgyi emlékeit pazar gazdagságban gyűjtötte össze, ugyanakkor hosszú ideig a kiállításra való előkészítését is egyedül végezte. Amikor, szintén az ő kezdeményezésére a Csallóközi Múzeum mai helyére, az úgynevezett Sárga kastélyba költözött; az állandó és szakszerű kiállításokat is ő maga készítette elő. A tágabb régióban több tájház létrehozásának kezdeményezője és segítője volt.
Gyűjtőmunkája nem csak a tárgyi néprajz körében volt jelentős, ugyanis az 1960-as évektől folkloristaként is tevékenykedett. A Csallóköz falvaiban részben még élő, vagy megváltozott népszokások gyűjtése és vizsgálata lett egyik fő kutatási területe. Ez a munka, különösen a gyűjtés nem volt könnyű, ám Marczell Béla igaz embersége előtt kinyíltak az emberek, szívesen mondtak el olyat is, amit másnak biztosan nem, így ez a gyűjtés és annak eredménye szinte teljesnek mondható. A Csallóköz 26 falujából 104 adatközlőtől valóban jelentős anyagot gyűjtött össze. Ennek a rengeteg adatnak a szakszerű földolgozása szinte két évtizedig tartott, s végül Naptár és néphagyomány címmel, Csallóközi népszokások alcímmel jelentette meg könyv alakban, a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban. A népszokások gyűjtésével párhuzamosan gyűjtötte a népi hiedelemvilágra vonatkozó adatokat is. A népi hiedelmek igen gyakran a naptári év szokásanyagához kapcsolódnak, ezért kezdetben nem is választotta el őket, ám az anyag földolgozása közben már kirajzolódtak Marczell Béla előtt a hiedelemvilág önálló elemei is, ezért ezeket aztán egy sajátos rendszerben dolgozta föl és adta közre A Csallóköz hiedelemvilága címmel 1994-ben.
Ezen a két önálló kiadványon kívül ismeretterjesztő és adatközlő jellegű munkái a Csallóközi Múzeum Értesítőjében, valamint szlovákiai és magyarországi kulturális lapokban, tudományos folyóiratokban jelentek meg.
Marczell Béla egyik alapítója és szervezője volt a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaságnak (1969-1972), majd a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságnak (1994-2009).
Marczell Béla szinte élete végéig a tudományos ismeretterjesztés apostola volt. Előadásait mindenki szerette, a legkisebb faluban is mindig óriási közönséget vonzott, így adta vissza a Csallóköz népének azt a tudást, amit tőlük szerzett gyűjtőmunkája során. Mindenütt ismerték, így lett mindenki Béla bácsija, ahogy egyik méltatója halálakor írta.
Kovács László
