Bármennyien játszhatják. Szükséges kellék: egy labda. A játékosok körbe állnak, s középre helyezik a labdát. Egyikük – aki a körön kívül marad – háromig számol. Háromra mindenkinek le kell guggolnia. Aki a legkésőbb guggol le, az lesz a dobó, illetve a „seggre koptató“ vagy „seggre
verő“. A dobó kiválasztásának egy másik módja: a gyerekek kört alkotnak, jobb lábukat előreteszik, majd valamelyikük egy nehezebb követ vagy tégladarabot a lábuk fölé tartva háromig számol. Amikor a „három“-hoz ér, megijeszti a gyerekeket, hogy a lábukra ejti a kezében tartott tárgyat. Aki megijed, és elkapja a lábát, az lesz a dobó. Amíg a dobó a kezébe nem veszi a labdát, addig a gyerekek tetszés szerint futhatnak. Ha azonban a dobó már fogja a labdát, a gyerekek csak guggolva futhatnak, mégpedig úgy, hogy legalább az egyik kezük érje a földet. A dobó „Állj! Egy, kettő, három!“ kiáltására meg kell állaniuk. Aki nem áll meg, az büntetésből helyet cserél a dobóval. A dobó feladata valakit eltalálni a labdával. Ha ez sikerült, az eltalált játékos az új dobó. A játékosok a találat ellen csak lábbal védekezhetnek. Le kell tehát ülniük, s lábukat a megfelelő helyzetbe téve védeni testük felső részét. Ha a labda térden alul talál el valakit, a dobás érvénytelen. Ha a labda célt téveszt, a gyerekek belerúghatnak.
Ugyanúgy elrúghatja a labdát a dobó is, miután eltalált vele valakit, hogy ideje legyen elfutni az új dobó elől. A játékot tetszés szerinti ideig játsszák.

Tallós, 1968, 1969 / Ágh György (14), Kollár Tivadar (14)