„Mást talán elkeserített volna az a tény, hogy események helyett inkább lelki események viszik a cselekményt előre, én azonban nem éreztem semmiféle aggodalmat… a történet egyszerű és szenvedélyes. Semmi sem idegen számomra, ami emberi.”
(G. Verdi)
Giuseppe Verdi (1813, Roncole – 1901, Miláno). „Io somo un paesano”, azaz egyszerű paraszt vagyok, mondta önmagáról. Sohasem titkolta, hogy szegény falusi családból származott. Tehetségének köszönhetően dúsgazdag lett, de nagyon szerényen élt, jövedelmének jelentős részét a szegények megsegítésére adta.
Már gyermekkorában megmutatkozott zenei tehetsége. Ennek ellenére mégsem nyert felvételt Milánóban abba a konzervatóriumba, amely mindmáig az ő nevét viseli: Conservatori Giuseppe Verdi. Magántanárától Vincenzo Lavigna zeneszerzőtől viszont mindent megtanult, és a XIX. század legkiválóbb olasz operaszerzőjévé vált. Párizstól Szentpétervárig rendeltek nála operát. Az életművét elemzők szerint: Műveinek népszerűsége Verdi tökéletes jellemábrázolásában, magával ragadó dallamosságában, a cselekmény és a zene tökéletes összhangjában rejlik. Az első igazi nagy sikert számára az 1842-ben bemutatott harmadik operája, a Nabucco hozta meg. Majd jönnek a világsiker évei: 1851. március 11. (Teatro La Fenice, Velence) Rigoletto; 1853. január 19. (Teatro Apollo, Róma) Trubadúr; 1853. március 6. (Teatra La Fenie, Velence) Traviata.
Verdit a Traviata megírására az ifjabb Alexander Dumas Kaméliás hölgy című lírai regénye ihlette meg: az utat tévesztett nő – Tra via ta –, az igaz szerelemben megtisztult kurtizán története, aki nem kap megbocsátást a társadalmi előítélettől. 1853. március 7-én Verdi ezt írta barátjának: „Kedves Emmanuele, a Traviata tegnap este megbukott. Vajon én vagyok az oka, vagy énekeseim? Ezt bizony csak a jövő dönti el.” A korszak szakértői, gondolván, talán a korabeli kosztümök a bukás okozói, a történet időpontját visszahelyezték a XVII-XVIII. század fordulójára. Ám ez sem használt. Viszont 1854. május 6., amikor Violetta szerepében Spezia kisasszony állt a színpadra, fordulópont lett a mű életében, hiszen a Traviata szinte hetek alatt bejárta az egész világot. Gál György Sándor Új operakalauzában írja: „A huszadik század embere éppen úgy torkában érezte a szívét, mint a száz év előtti publikum, mert a Traviata nem érzelmességgel, hanem mély emberi érzésekkel fordul felénk.” Hadd fűzöm hozzá: nem volt az másképp 2016. április 29-én sem, a Traviata fergeteges sikert aratott komáromi bemutatóján.
Most már bevallhatjuk, aggódtunk: vajon korunk emberét megérintik-e a „mély emberi érzések”? Kell-e „Komáromnak” opera, mi több, ha az ráadásul nem is buffa, azaz víg, mi több: még csak nem is kosztümös, hanem csak koncertszerű? A szervezők s a szereplők nagy örömére, az erre az estére szép számban összejött – a vmk 620 főt befogadó színháztermében jó háromnegyed ház volt – lelkes közönségnek úgy kellett minden, ahogyan azt a Komáromi Kamarazenekar művészeti vezetője, egyben az est karmestere, Medveczky Szabolcs megálmodta. Álma – mint már annyiszor, most is – csodálatraméltó valósággá vált: A kitűnően összeállított műsor – Az opera nyitánya; a közismert ú.n. Brindisi, azaz bordal; Violetta nagyáriája; Alfredo lírai áriája; Violetta és Germont duettje; Germont áriája – a dal, amely az idők folyamán szinte az operazene „slágerére” emelkedett; az I. felvonás rövid zárójelenete; a II. felvonás teljes báli képe; a III. felvonásból (Violetta bocsánatáért esedező) Alfred, s csakúgy Violetta (élettől búcsúzó fájdalmas) áriája; Violetta és Alfred kettőse; az opera Fináléja – mindvégig gradált. A szólisták Violetta – Sinka Krisztina (énekművész, a Nyíregyházi Főiskola Zenei Intézetének adjunktusa), Flóra – Pintér Éva (érsekújvári énekművész, Bécsben folytatja tanulmányait); Alfred – Daróczy Tamás (a Magyar Állami Operaház magánénekese), Germont – Molnár Erik (operaénekes, a Győri Nemzeti Színház tagja), Márki – Gaál Jenő (komáromi születésű énekművész, a Szlovák Filharmónia Kórusának szólistája); Gaston – Pfeiferlik Tamás; Douphol báró – Pfeiferlik Lajos (mindketten a helyi Concordia vegyeskar oszlopos tagjai s egyben szólistái) – jó napot fogtak ki: felkészülten, őszinte átéléssel énekeltek. Kórusként a helyi GAUDIUM és CONCORDIA vegyes kar tagjai működtek közre, akik dicséretre méltó teljesítményt nyújtottak.
A zenekar – Medveczky Horváth Györgyi koncertmesterrel az élen – egyszerűen remekelt! S csakúgy a karmester, Medveczky Szabolcs is. Nem csoda hát, hogy már a hangverseny szünetében többektől ez volt hallható: „Nem bántam meg, hogy ide jöttem, nem más programra mentem.” Mi több, ha az (ilyenkor nonstop szolgáló) „technika” a hangverseny után, mosollyal az arcán kijelenti: „Ez nagyon szép volt, a Komáromi Napok műsorába ilyen is kell.” Kell-e ennél nagyobb elismerés?
Apropó! Komáromi Napok műsora. Az azt szervezőknek a műsort mindenekelőtt a komáromiak (a komáromi adófizetők) részére kell összeállítaniuk. Szereplőként a helyi és a régióban működő együtteseket kell előnyben részesíteniük. Figyelembe kell venni az egyes korcsoportok igényét is. Önkényesen kihagyni közkedveltségnek örvendő helyi együtteseket ünneprontás. Továbbá úgy „megszervezni” egy nap műsorát, mint ahogy a (IV. 29.) pénteki volt – egy napra összezsúfolni mindent – enyhén szólva is: dilettantizmus! Az ilyen „szakemberek” milyen jogon fosztják meg a többirányú érdeklődőt attól, hogy az több műsoron is részt vehessen, hogy minél több élményben részesülhessen?
Visszatérve a Traviatához: annak színre vivői és a rendezvény szervezői – a Komáromi Városi Művelődési Központ és Komáromi Kamarazenekar Polgári Társulás – nagy örömére szolgált, hogy az említett „nehezített körülmények” ellenére is a közönség részéről nagy volt az érdeklődés, s csakúgy az is, hogy mind Stubendek László, Komárom város polgármestere, mind pedig városvezetés és a képviselő-testület részéről jelenlétükkel többen is megtisztelték az előadást. A hálás közönség állótapssal jutalmazta a nagyszerű produkciót.
Reménykedjünk, hogy a nagy siker hírére – úgy határon belül, mint kívül – máshol is kíváncsiak lesznek a „komáromi Traviatára”.
Stirber Lajos
