Szirénfalvi szegelet, 20 éves a Fabotó Citerazenekar

Húsz éves lett a nagykaposi citerazenekar, a FABOTÓ – Fazekas Pista, Boczán Feri, Tóbiás Csaba – a három testőr, és Tóth Ingrid, valamint minden egykori tagja: Vajda László, Konečny László, Nagy János, Kondás Sándor, Szilvási Tibor és Nagy Zsuzsa. Mint egykor a három testőr és gárdistái, ők is felesküdtek, ugyan nem az ország első emberére, a királyra, hanem a magyar citerára, a magyar népdalra. Hűséggel vívták és vívják a „harcukat“. Számtalan csatateret jártak meg, a döntő fontosságúakat meg is nyerték, hiszen a Bíborpiros Szép Rózsa népzenei vetélkedőn, 2010-ben aranysávos minősítéssel értékelte őket a zsűri, 2014-ben az Országos Citeratalálkozón a vándorserleget, a találkozó fődíját vihették haza. Kétszer Nagykaposon ők rendezték meg e találkozót is.
Ismertek mindenütt, elég a nevüket a nagy keresőbe beírni, és alig egy másodperc alatt a google 1.600 találatot dob ki. Talán fel sem tudják felsorolni, hányszor és hány helyen szerepeltek már, mennyi időt koptattak el a próbákon, mennyi népdal került ki a hangszereikből, hogy szórakoztassa, a népdal szeretetére nevelje a nagyérdeműt.
Talán nem is ez a fontos, inkább a lélek, amelynek bővében vannak, hiszen ahogy az 1899-ben Bodrogszentesen született Kulcsár Sándor énekelte 1970-ben Ág Tibornak: „Felsütött a napsugára, minden ember ablakára…“
Ez legyen továbbra is a dolguk, most és mindenkor: minden ember ablakára napsugarat vinni.

2015. december 19-én, a jubileumi műsorukon mutatták be első önálló lemezüket Szirénfalvi Szegelet címmel.

nagykapos-cd-bemutato-jubileum-2015

Jubileumukhoz a 2014-es Nagyabonyban rendezett Országos citeratalálkozón előadott dalaikkal gratulálunk.

Rövid Url
ID73641
Módosítás dátuma2015. december 21.

Legfissebb bejegyzések

2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás
Berecz András „ Fel a medvére, a fa nem játék! “ című önálló estje

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,