Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Drozdy Győző

Drozdy Győző

Az író, költő, országgyűlési képviselő 1885. október 1-jén született a kis palóc faluban. Gyerekkori élményeit a Bajtai kisbetyárok című könyvében örökítette meg. Apja halála után, 1891-ben édesanyjával és testvéreivel elköltöztek a faluból. Kalandos életútját Elvett illúziók című emlékirataiban olvashatjuk.

Drozdy Győző a XX. század egy kivételesen színes, mindig ellenzéki politikusa volt. Pályáját mint fővárosi tanító, gyógypedagógus kezdte 1907-ben, 8 tanügyi lapban publikáló szerző és a tanítómozgalmak harcos résztvevője volt. 1903 és 1914 között több verse, novellája, irodalmi esszéje is megjelent, s egészen 1944-ig mint publicista, újságíró és szerkesztő visszhangos sajtóvitákat, sajtópereket vívott. Több mint 10 hazai és amerikai magyar közéleti lappal forrt össze a neve, ezek közül 4-et tiltottak be szókimonó, bátor demokrata kiállásáért.

Politikai pályafutását Károlyi Mihály és a Nemzeti Tanács titkáraként kezdte 1918-ban. Az őszirózsás forradalom után a Párkány–Szalka szakaszon megszervezte a cseh hadsereggel szembeni ellenállást.

1920 és 1946 között példátlan népszerűségének köszönhetően ötször választották meg országgyűlési képviselőnek. Száznál is többször szólalt fel a parlamentben. Azok között volt, akik Horthy kormányzóvá választása ellen szavaztak. A fehérterror egyik leleplezője a parlamentben. A terrorlegények megpróbálták meggyilkolni, jelképesen megásták a sírját.

Küzdött az általános és titkos választójogért. Életcélja volt a szegényparasztság felemelése, a földosztás véghezvitele. A nyilas és a német befolyás elleni küzdelem egyik vezérszónoka. A német megszálláskor a frontra menekült, így marad életben. A háború után a másik diktatúra, a kommunizmus kérlelhetetlen ellenfele lett. Sulyok Dezsővel megalapította a Szabadság Pártot.

Drozdy Győző pályafutása alatt kétszer (1922, 1947) módosították kifejezetten úgy a választási körzeteket, illetve a törvényt, hogy kiszorítsák a parlamentből. A Kommunista Párt mindent megtett először a politikából való kiszorítása érdekében, majd orwelli módon a történelemből is törölni akarta a nevét. 1970. november 2-án hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben alussza örök álmát.

 

Drozdy Győzőről még többet olvashat a Wikipédián.
Nézze meg Drozdy Győző emléktábláját a szülői házán.

Kategóriaországos
Életéhez kapcsolódó településekBajta [Bajtava]
Működési ideje19. század / 20. század
Tevékenységi körközélet szereplője / pedagógus
ForrásinformációkSztruhár Izrael Diána, a helyi Csemadok alapszervezet elnöke
Rövid URL
ID69960
Módosítás dátuma2015. október 6.

Hibát talált?

Üzenőfal