Legyen már végre egy olyan esemény, amit MIND szervezünk, mert RÓLUNK és NEKÜNK szól, RÓLUNK, mit csináltunk az elmúlt év alatt.
Egyenlőre egyet tudok biztosan: augusztus 22-én lesz szombaton, a délelőtt folyamán az YMCA a Görgői triatlont szervezi, a délután a Falusi vigadalomé.
Még valamit tudok biztosan: nem hívok fellépőket. Aki ajánlkozik, hogy eljön ingyen, vagy egy gulyásért, az szerepelni fog.
Ez a nap rólunk szóljon, görgőiekről. Arról, hogy a tavalyi évben mire vagyunk a legbüszkébbek, mit csináltunk nagyon jól és ezt szeretnénk másokkal is megosztani.
És újra lesz Görgői csillagok, ahol új emberek, leendő tehetségek állhatnak a közönség elé, hogy szeretnék megmutatni magukat. Legyen az kicsi vagy nagy, öreg vagy fiatal.
Úgyhogy július 22-én szerdán megtartjuk az első castingot délután 17,30-kor.
Szeretnék újra esti vetítést, mivel láttam,hogy a múltkoriak jól sikerültek. Először versenyt akartam, de nem jó: itt mindenki csak nyerhet, aki időt áldoz arra, hogy másoknak örömet szerezzen a pillanattal, amit lencsevégre kap. Mert az a megismételhetetlen.
Hát ezért járjátok görgőiek a tájat, mint három-, illetve két éve, és örökítsétek meg ezt a szépet, ami minket körülvesz. Ne embereket, csak a tájat. mert a „kő marad”.
A zene már biztosítva, de ne kérdezzetek, titok.
Van egy jó hónapunk. S ha utána leszünk, elmondhassuk: …ez volt Görgő, itt szeretek élni!…
Tankó László








